2015. július 30., csütörtök



Marissa Meyer: Scarlet (Holdbéli krónikák 2.)

Piroska és az Ordas Rend katonái


– Látom, szükséged van egy társra – igazította meg a kezeslábasát Thorne. – És amilyen szerencséd van, én történetesen igazi bűnözőzseni vagyok.
– Na, húzzál el, de gyorsan! – mordult rá a lány.
(Cinder és Thorne találkozása)


Fülszöveg:

Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál cellájából, de még ha sikerül is neki, ő lesz a Nemzetközösség legkeresettebb szökevénye.

Eközben franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépséggel a nyomozása során egyre különösebb találkozások történnek. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő pankrátorral, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a rejtélyek csak sokasodnak, miután megismerkednek Cinderrel.

Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…

Könyv információk:

Eredeti mű: Marissa Meyer: Scarlet
Eredeti megjelenés éve: 2013
Alexandra, Pécs, 2014
496 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789633574973 ·
Fordította: Bujdosó István
A sorozat részei:

0,5 Glitches (angol)
0,6 The Little Android (angol)
1. Cinder
1,5 The Queen's Army (angol)
2. Scarlet
3. Cress (angol)
3,5. Fairest (angol)
4. Winter (angol)

Szerintem:
Awww, ezt a történetet imádtam! Ez a történet majdnem minden volt, amit szeretek: kalandos, cuki, romantikus, csavaros, ijesztő, szökéses-menekülős, sok szemszögű és a többi. Bár a Cinder című első kötetet sem találtam unalmas, a sorozat második része kifejezetten izgalmasra, lélegzet visszafojtósra és fordulatosra sikeredett!

Az első kötetből megismert Cinder és Kai útjai különválnak, hiszen az egyik immár üldöző (nem annyira szívből), a másik meg szökevény egy másik rabbal együtt. Nyomon követjük mind a szökést, mind az üldözést, sőt megjelenik egy harmadik nézőpont is, a címszereplő Scarlet keresi vadul a nagymamáját – a segítője pedig egy titokzatos, Farkas nevű férfi. 
Hahaha! 
CUKORFALATOK!

Felbukkanás tekintetében az uralkodó Kai relatíve kevés a sztoriban, Cinder és Thorne történetéből már többet kapunk, de az igazán hangsúlyos szálat Scarlet és Farkas útja kapta! Ennek én örültem, mert azonnal beleszerettem a párosukba – nagyszájú, vörös hajú, bátor és mindenkiért kiálló főhősnő meg egy nagydarab, vadállatias, de félénk, titokzatos pacák?!

A történet borúsabb, ha lehet ezt mondani rá, de ez nem von le az értékéből. A különféle történések nagyon jól megkoreografáltak, kellőképpen megzavarják az olvasó fejét, de minden akkor derül ki, amikor szükséges. A mélységesen gyűlölt fő gonosz, Levana is sajnos még mindig képben van, de még mennyire…

Zseniális folytatás, ide nekem a következő részt!

(A borítóról meg annyit, hogy szerintem tök jól néz ki a magyar.)

Értékelés: 5

E/3 nézőpontok 
(nagyon minimális spoilert tartalmaz)
Cinder (és Thorne)


Az előző részben Cindert lecsukják, ezáltal szöknie kell, hiszen ki akarja, hogy átadják Levanának? (Tuti kivégeztetné a kis titka miatt. Legalábbis mindenki ezt gondolja a helyzetről…) Szökés közben belebotlik a jóképű, öntelt Thorne kapitányba (aki nem is kapitány, hanem kadét volt…) és nem sikerül leráznia. Bizonyos okok miatt végül magával viszi a srácot, akin én rengeteget nevettem! A karakter majdnem mindegyik megszólalása humoros vagy aranyos, abszolút az ő részei dobták fel a történetet (HA nem nézzük Farkas naivitását, félénkségét).

Igazából alig várom a CRESS című részt, amiben ugye Thorne talál a párjára Cress személyében egy Rapunzel/Aranyhaj tündérmese feldolgozás keretein belül.

Kai császár

Szegény császár igyekszik a palotájából megoldani mindent úgy, hogy elkerülje a háborút, de Cindert se nagyon ítélje halálra Levana… Nehéz ügy, ugyanis a királynő tudja kicsoda a mi drága kiborglányunk, és az egész Földet feltúrja utána, ha szükséges!

Én az előző részben nagyon megkedveltem a kissé lassú felfogású és nem túl gyanakvó uralkodót, szóval eléggé sajnáltam, amikor tájékoztatják és mást kell tennie, mint amit akarna tenni. Ahogyan egyre több és több dolog összeállt neki…! Szegénykém, nagyon szántam.

Scarlet (és Farkas)

Scarlet Benoit egy farmer Rieuxból, aki egy éjszaka összefut a nagydarab, de félénk természetű Farkassal egy bárban. Farkas nem ismeri a paradicsomot, sőt a répát se és szerintem semmilyen zöldséget se…, de ez lényegtelen a történet szempontjából – csak egy nagyon bájos adalék.

Bár Scarlet tart ettől a rejtélyes pacáktól, valami úton-módon mégis együtt vágnak neki az útnak Párizsba, ahol a lány nagymamáját sejtik. Mindenközben Cinderék is a nagymamát kajtatják, de hogy megkerül-e?! Nem fogom elmondani, mindenesetre ez a része a legfordulatosabb a regénynek!

A legfontosabb kérdés a páros kapcsán az, hogy:
Na, vajon Piroska Scarlet tud-e Farkast szelídíteni?

SPOILER!!!
The Queen’s Army (1,5. kiegészítő novella)
Akárcsak a Cinder kritikámnál, itt is olvasható egy kiegészítő novella értékelése is. Ezúttal az időben a második könyv előtt játszódó The Queen’s Army (magyarul: A királynő hadserege) című szösszenetről írok. Az a helyzet, hogy jobb a Scarlet UTÁN olvasni, ugyanis egy az egyben lelövi a regény – számomra – legnagyobb fordulatát Farkas kilétét és hovatartozását illetően!

Miről szól a novella?
A Scarletben megismert Farkasunk (Ze’ev Kesley) tizenéves korát és kiképzését meséli el. Megtudjuk, hogyan veszik el a családjától, hogyan kerül be a csoportjába, aztán a mindenféle manipulációk és testváltoztatások után miként válik Alfává a falkájában…

RÉMESEN szomorú, de nagyon érdekes történet. Imádtam Farkast a Scarlet című könyvben, ezért nagyon szántam a kisgyereket, akiből szörnyeteget agymostak. A legrosszabb mégis a testvérének a felbukkanása volt.

Értékelés: 5/4 ☆☆☆☆

Az angol (!) történet ingyenes elérhető az írónő wattpadján < ITT >. Az olvasáshoz regisztrálni kell!

Scarlet by TheSoulofStories
Idézetek:
– Erre!
Öt lépés után megtorpant, megint elgondolkodott, majd megfordult.
– Nem. Mégsem. Erre.
– Végünk van.
– Nem, most már megvan. Tényleg. Gyere!
– A címet nem tudod?
– Egy kapitány mindig tudja, merre van a hajója. Ez amolyan mentális kapcsolat.
– Ezért lenne jó, ha lenne itt egy kapitány.

– Az egészben nem az a legnagyobb hülyeség, hogy megpróbállak megvédeni – nézett ismét a lányra Farkas. – Hanem az, hogy szinte már elhiszem, hogy ez számít valamit is.

– Farkas – suttogta magának, ahogy a víz lassan csepegni kezdett a filterből. A szó ott lebegett a konyhában. Hosszasan ízlelgette még az ajkán. Egyesek szerint félelmetes ragadozó, igazi fenevad. Mások azt mondják, csak egy félénk állat, akinek a viselkedését az emberiség sokszor félreértette.
(…)
A meccseken csak Farkasnak neveznek.
✿❀✿❀✿
A képek a Könyv - Lunar Chronicles nevű Pinterest táblámról származnak.
További borítókat pedig a GoodReads-en találsz, mondjuk kevés a különleges.
✿❀✿❀✿

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése