2017. augusztus 22., kedd



Melissa Grey: A ​lány éjfélkor (Midnight-trilógia 1.)



– Állj! – kiáltotta Caius. Nem mintha számított volna rá, hogy a lány engedelmeskedik. – Nem azért jöttem ide, hogy bántsalak.
– Kacsa! – válaszolta Ekhó.
Caius nem értette, vajon mi közük a kacsáknak az egészhez, de az a határozott benyomása támadt, hogy a lány hazugnak nevezte.


Fülszöveg:
New York városa alatt él az aviánok titokzatos, ősi népe, akiknek testét toll borítja, ereikben pedig varázslat folyik. Ősrégi bűvölet rejti el őket az emberek szeme elől – egyetlen lányt kivéve. Ekhó szökevény zsebtolvaj, lopott kincsek eladásából tengeti az életét, amelyeket a feketepiacon ad el a vevőinek. Az aviánokon kívül nincsenek barátai, sem családja.
Ekhó okos és merész, néha talán kissé pimasz is, ám mindenekfelett rendületlenül hűséges. Így amikor egy évszázadok óta húzódó háború hulláma ostromolja otthona határait, úgy határoz, hogy ideje végre cselekedni. A legenda szerint egyetlen módon lehet örök időkre véget vetni a harcnak: fel kell kutatni a Tűzmadarat. Ez a mesebeli teremtmény állítólag olyan elképesztő hatalommal rendelkezik, amilyet a világ még sohasem látott. Nem könnyű az Ekhó előtt álló feladat, de a tolvajélet egy leckét alaposan a lány fejébe vésett: hogyan szerezheti meg, amit akar.
A háború nem várt fordulatokat hoz, és Ekhónak küldetése során együtt kell működnie az ellenséggel, az ifjú sárkánypikkelyes drakhar herceggel. Először bizalmatlan vele, ám ahogy az idő halad, lassan összebarátkoznak, és Ekhó hirtelen azon kapja magát, hogy visszavonhatatlanul vonzódik a fiúhoz…

Könyv információk:

Eredeti mű: The Girl at Midnight
Eredeti megjelenés éve: 2015

Maxim, 2016
416 oldal · puhatáblás · 
ISBN: 9789632617145 · 
Fordította: Robin Edina
A Midnight-trilógia:

2. The Shadow Hour
3. The Savage Dawn

(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?
Vonzott. Mind a címe, mind a témája nagyon tetszett (hiszen szeretem az eredetinek tűnő urban fantasyt), de végül az LMBT címke miatt vettem meg a könyvet.

A regényről röviden…

Két háborúban álló faj történetét meséli el, akiknek van egy közös mítoszuk a Tűzmadárról, ami így vagy úgy elhozza nekik a békét, a háború végét. Egyébként a sztori nagy részét az utána való kutatás teszi ki, miközben akadnak olyanok, akik elhiszik, hogy létezik, míg mások kételkednek ebben, de unalmukban vagy más miatt, mégis segítenek a kutatásban.

Nagyon tetszett az avián faj, ami lényegében egy emberi magasságú és kinézetű, ám tollas faj és csak mindenféle kiegészítőt (kabát, kalap, sál, napszemüveg) viselve képesek valamennyire elvegyülni az emberek között. Ráadásul nagyon édesszájú népség, nem is értettem, hogy a főszereplőnk, Ekhó hogy nőtt fel anélkül, hogy ne lett volna mellettük cukorbeteg*.
*(Felnőtt gondolkodás ON, tudom, félre kéne tenni. ;))

A másik faj szintén emberforma, ám a sárkányoktól eredeztetik magukat: ők a drakhar nép. Mindkét faj sokáig él (a 17 éves emberlány labdába se rúg mellettük), pl. a drakharok vezetője, Caius, a Sárkányherceg 250 körülinek saccolja magát. Komoly belharcok vannak náluk történetünk idején, ezért elég jó rálátást kapunk a drakhar világra és a faj hagyományaira, ami nagyon érdekes volt! Emiatt a részletesség miatt zavart, hogy az aviánokat nem sikerült ennyire megismernem, pedig az ő történetük is biztosan érdekes.


A könyvtár volt az otthona. A könyvek nem méregették gyilkos pillantásokkal, nem súgtak össze a háta mögött, nem tettek rá otromba megjegyzéseket. A könyvek sohasem ítélkeztek fölötte. Ők voltak Ekhó egyedüli barátai, mielőtt az Ala rátalált, egyedül, üres hassal, és elvitte magával az avián Fészekbe. Ezek a könyvek jelentették számára a családot, ők voltak a tanítói, közeli barátai. Hűségesen kitartottak mellette, így hát Ekhó is hűséges akart maradni hozzájuk.


Szerintem…

A könyv már az elején megfogott, ugyanis egy new yorki könyvtárban kezdünk – oda költözött be árva főszereplőnk -, de a könyvek és a könyvtár szeretete végigkíséri az egész történetet. Persze nem csupán emiatt tetszett, hiszen van benne egy különleges utazási mód, ami egy kicsit hasonlít a teleportáláshoz, ráadásul a regény nagyon izgalmas létező és nem létező helyszíneket vonultat fel (pl. a londoni Sohot, a Sárkányherceg titkos palotáját és a párizsi Louvre-t is).

Le a kalappal az írónő előtt, mert egy több nézőpontú történetről van szó, ahol egy maroknyi csapat tagjai között ugrálunk, de mégis mindegyiküknek megvan a maga jól kidolgozott háttérsztorija. Vannak, akik kevesebb teret kapnak (1-2 fejezetet csupán), de vannak, akik többet - például számomra az igazi főszereplők Ekhó és Caius voltak, ők ketten vitték előre a történetet. Borostyán, Dorian, illetve Jáspis szemszöge inkább az érzelmi részek miatt volt fontos, és bár nem igazán lendítették előre a sztorit, mégis élvezetes volt őket olvasni. Kicsit jobban kedveltem általuk a többi szereplőt!

Nagyon modern hangvételű történet, mégis megjelenik benne egy népmesei elem: a Tűzmadár. Tetszett, ahogy az is, hogy a két egymással szembeállított faj eredeti és különleges - egy újabb sellős vagy tündéres történet már bosszantó lett volna -, ráadásul milyen szépen elháborúzgatnak egymással anélkül, hogy mi, emberek észrevettük volna őket. Odáig vagyok azokért a történetekért, amik azt sejtetik, hogy egy kicsit többet rejt ez a világ, mint amit látok belőle!

LMBT címke a könyvön

Kifejezetten szeretem, hogy a kortárs YA-regények mennyire helyén kezelik pl. a homoszexualitást. Nincs kiemelve, felfújva vagy megmagyarázva - csak „van”. Nem akadt fenn senki az egymásra találó szereplőkön, sőt, ebben a sztoriban az se különösebben zavarja őket, ha eltérő fajúak összejönnek. (Ha fenn is akadnak rajta, akkor az nem a nemek azonossága vagy a fajok eltérősége miatt történik, hanem amiatt, hogy a szerelmesek két külön térfélén állnak a háborúban.)

Összességében

Börtönbe vetős, túszul ejtős, kalandozós, nyomozós, varázskönyves, régi ereklye után kutatós, harcolós, olvasós, barát megmentős – abszolút élvezetes és érdekes történet, nem csak egy újabb átlagos YA urban fantasy volt. Annyi, de annyi minden van benne, amiben magamra találtam, amit szeretek, vagy amit belevennék a regényembe (ha tudnék írni), hogy ezt akár én is írhattam volna. 
Nagyon tetszett! 

Imádtam a kényszerűségből összeverődött csapatot, de főleg Jáspis és Dorian részeiért voltam oda! Ekhó talpraesett főszereplő, igazán emberére… izé… drakharjára talált Caiusban, az ő vitáik és beszélgetéseik is bejöttek, főleg a mélyenszántók az emlékezésről és a feledésről. Talán csak az zavart, hogy az aviánokról nem tudtam meg túl sok mindent.

Kedvenc: 
Ekhó és a különleges szavak, amiket összegyűjtött. Én is odáig vagyok értük, imádom, amikor találok egy új, leíró szót! (Pl.: petrichor – hosszú száras időszak után az eső illata, pszithüriszma – a szél susogása a levelek között, kalverliejde –az első szerelem fellobbanásakor érzett féktelen öröm, satöbbi)

Értékelés: 5

Folytatás?
Nem nagyon tudom elképzelni, hogy lehetne folytatni a történetet… Elég sok olyan szál bukkant elő í könyv végére, amelyek bármelyikén elcsúszhat az egész trilógia. Mindenképpen vevő vagyok a folytatásra, ha kiadják magyarul. Nagyon remélem, hogy így lesz, mert imádtam a szereplőket és a történetet.

Kinek ajánlom?
® Fiúknak, lányoknak, ifjaknak és ifjú lelkűeknek, mindenkinek, akit érdekel egy eredeti történetű YA urban fantasy!
® Mindenkinek, aki szereti az olyan regényeket, amikben két faj harcban áll egymással, de mégis kialakul valamilyen úton-módon egy olyan csapat, amiben mindegyik faj képviselteti magát!

Kedvcsináló idézetek:
– Feküdj, fiacskám! – csitította jáspis. – Nem úgy értettem.
Majdnem bocsánatkérésnek hangzott. Nem mintha Dorian igényt tartott volna rá. Csendben szürcsölte tovább a teája maradékát, és némán könyörgött, hogy a beszélgetés mielőbb véget érjen.
– Különben is – mosolygott Jáspis, kivillantva gyöngyfehér, ragadozó fogait. – Hamarabb fog piros hó hullani az égből, mint hogy én panaszt emeljek, ha egy ilyen dögös szépfiú fekszik az ágyamban.
Dorian félrenyelt, és teát prüszkölt végig a mellkasán. Jáspis széles vigyorából ítélve éppen ilyen válaszra vágyott.
– Néhanapján – válaszolta az Ala –, amikor szomorú vagyok, szeretem magam körülvenni ezekkel a könyvekkel. Pompásan el tudják feledtetni velem a gondjaimat. Mintha hirtelen milliónyi barátra tennék szert, papírba csomagolva, tintából kelve életre.
– És még ha áruba is akarnám bocsátani a gondolataimat – mondta Dorian –, alig hiszem, hogy meg tudnád fizetni őket.
Jáspis arcán kedves, megnyerő mosoly ragyogott fel. Üdítő változás volt a gúnyos vigyorhoz képest, amelyet éppolyan hűségesen viselt, mint Dorian a szemkötőjét. Mindenki maga választja meg az álarcát.

A képek a Pinterest táblámról származnak: Midnight-trilógia
The Girl at Midnight borítók a GoodReadsen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése