2015. augusztus 19., szerda



Vivien Holloway: Mesterkulcs (Winie Langton történetek 1.)



„– Miért van az, hogy különösebb mérlegelés nélkül vagy képes belevetni magad kocsmai verekedésekbe, viszont egy egyszerű estélytől pánikba esel?
– Nagyjából azért, amiért te is pánikba esel egy verekedés láttán – vágtam vissza. – Nekem nem ez a természetes közegem.”


Fülszöveg:
 „Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről.
Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…
A Winie Langton történetek első része!

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2014

80 oldal · ISBN: 9789637051586
A sorozat részei:

   1. Mesterkulcs
   2. Tolvajbecsület
   3,5 A bross 
   4. Tolvajok kézikönyve 

(6 részesre tervezik minimum)

Szerintem:
Winie
Aki egy picit jobban ismer, tudja, hogy az én pici szívem a steampunkért dobog! Imádom ezt az alternatív viktoriánus korabeli világot ruhástul, etikettestül, gőzöstül, abszolút mindenestül. Alig vártam, hogy a Winie-kötetek a kezeim közé kerüljenek.

A sztori nagyon jó kis betekintő a hatalmas new yorki tolvaj klán életébe. Winie egy dacos, fiúnak nevelt lány, de úgy érzem, akár tolvaj, akár nem – aranyból van a szíve. Kedvelem. Talán amiatt, mert egy bálban ő is a sarokban álló fikusszal barátkozna… akárcsak én! Humoros, különös bevezető, amiben körvonalazódik az elkövetkező főszál, aztán kopp! A könyvecskének vége és örül az olvasó, ha a kezében van a folytatás.

Bejött. Elsőre ugyan a borító és a műfaji besorolása fogott meg, de megtartani William, Winie és a lány családja fog. Kíváncsivá tett, felcsigázott, de nagyon rövid. Ugyanakkor minimum 6 kötetesre tervezi az író – legyen úgy, de inkább legyen több, ha választhatok!

Mesterkulcs
Az egy csillag levonás oka: 2x tízedik, térfa, vízhójagos, kellejen, felet, nem régiben, tuljadonos… Nagyon kevés oldalas könyvecske ahhoz, hogy ennyi hiba lehessen benne - én meg hisztis vagyok az elgépelésre... Hallottam hírét a gyors kiadásnak, de a könyvet 1 óra alatt el lehet olvasni, 2 óra alatt kényelmesen újraolvasni a hibák kijegyzeteléséhez, szóval ha hozzáadok +1 órát a lassabban olvasók számára is ott van 3 javításra fordítható óra, ami elkelt volna…

Dühítő, mert ettől eltekintve egy izgalmas világba ránt bele minket az írónő… A jó hír az, hogy a többi kiadásra elméletileg több idő jutott, vagyis kevesebb benne az elírás. Várom, remélem. 

Imádom Winiet! 
Fúrja már az oldalamat, hogyan működik a Mesterkulcs.

Értékelés: 4

A szereplőkről (enyhe spoiler):
Audrey
A Langton-klán

Tősgyökeres tolvajcsalád, akik New Yorkban élnek az ötödik nagy világégés után. Tetszik, hogy hatalmas városról van szó, ugyanis ennyi szélhámos szerintem eléggé szemet szúrhat egy rakáson. Mindenki azt dolgozza, ami a képességeinek a legmegfelelőbb – Winie édesapja például igazi steampunk fegyverépítő! Sajnos a családdal nem nagyon ismerkedtünk meg, leszámítva Audrey Langtont, aki Winie nővére. Ő női vonalon tanult tovább, vagyis mindenféle női praktikákat tanult az édesanyjától. Nem tudom, akarom-e tudni behatóbban a dolgot / dolgát vagy sem.

Winie Langton

Az úgy történt, hogy fiút terveztek, és lány lett ugyan, de folytatták az eredeti tervek szerint – fiú vonalon tanult a leányzó. Igazi keményöklű vadóc lett, de társasági helyzetekben teljesen esetlen, az ebből fakadó humorforrást teljesen ki is aknázza a regény, minek nagyon örültem!
Hangosan nevettem a sztori vége felé Winie és William „konfliktusain”.

William
William R. Conrey

Ő a mi dögös, okos hercegecskénk. Persze nem igazi herceg, de érdekes jelenség. Annyi már kiderült róla, hogy mélységesen megveti az apját, miáltal még egy szinten ellenpólusa az ő élete Winiének, akinek viszont döbbenetesen jó a viszonya a rakás rokonnal.
A srác különlegessége persze nem csupán abban rejlik, hogy tökéletes ellentéte az élete a tolvajlányénak, hanem kiderült, hogy a gazdag ficsúrnak van szíve, kitartó, de mégsem tökéletes.

Ajánlás: Steampunk kedvelőknek. Fiús lány főszereplő rajongóknak. Kitartóknak. (Tényleg túl kell lépni a sok helyesírási hibán és elgépelésen…)

Kedvcsináló idézetek:
– Tégy jót a világgal, és ne szülj gyereket.
A szememet forgattam. Mintha az anyaság valaha is szerepelt volna a terveim között. Szerettem én a gyerekeket – mikor már elég nagyok voltak ahhoz, hogy kezdeni is lehessen velük valamit. Egy bömbölő csecsemő, ahelyett, hogy kiváltotta volna belőlem az anyai ösztönöket, egyszerűen csak tanácstalanná tett.

– Nem látom a fiút – Audrey egy cseppet sem hangzott csalódottnak. – Kicsit körbejárok, beszélgetek, te maradj csak itt.
– Jó, majd szóba elegyedem ezzel a fikusszal – böktem meg a mellettem zöldellő növényt. – Olyan szimpatikusnak látszik.
Némi elégtétellel vettem tudomásul, hogy sikerült felbosszantanom.
– Azzal beszélgetsz, akivel jól esik, csak kérlek, nagyon kérlek…
– Tudom, legyek kedves, és ne üssek meg senkit – intettem. – Nyugi, Rey, gyorsan tanulok.

Fanyar mosolyra húzta a száját.
– Ebben az esetben kénytelen lesz lelőni.
– Ne gyerekeskedjen – mordultam fel –, nem fogom lelőni. – Leengedem a pisztolyt, majd a rejtett szakadáson át visszatettem a tokjába. William szeme csak egész kicsit kerekedett el, látván, hová kerül a fegyver. – Eltöröm az orrát, ami sokkal csúnyábban gyógyul, és biztosan nyoma is marad. Ne akarja tönkretenni ezt a szép profilt.
Erre hirtelen nem tudott mit felelni, majd végül úgy döntött, mondókámnak azzal a felével törődik, amivel kezdeni is tud valamit.
– Szóval ön szerint szép a profilom? 
A képek a „Theme - Steampunk” Pinterest táblámról származnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése