2017. szeptember 30., szombat



Szeptemberi megjelenések, amiket jó lenne kézbe venni, megszeretgetni, elolvasgatni…

   

Kiadó szerint:
 (magyar) Ad Librum, Agave Könyvek, Álomgyár, Európa, Helikon, Kolibri, Kossuth, Könyvmolyképző, Lettero, Libri, Manó Könyvek, Metropolis Media, Móra – LOL könyvek, newkids, Park, Tilos az Á Könyvek, Ventus Libro

(angol) Balzer + Bray, Disney-Hyperion, Flatiron Books, HarperCollins, Hodder Children's Books, Imprint, Katherine Tegen Books, Little, Brown Books, Margaret K. McElderry Books, Pan Macmillan, Penguin, Saga Press, Simon & Schuster, Tor Books, Troubador Publishing, Wednesday Books

  
44 darab szeptemberben megjelent könyv 33 kiadó kínálatából, amit el szeretnék olvasni. Döbbenetesen sok új könyv jelent meg az elmúlt hónapban – több is, mint amit felsoroltam, hiszen csupán azokat gyűjtöttem össze, amiket el szeretnék olvasni. Angol és magyar nyelvű ifjúsági, fantasy, LMBT, önsegítő és kalandregények. Jópofa címek, tetszetős borítók és érdekes fülszövegek – ezek miatt kaphattak helyet ebben a mai posztban. A kép biztosan nem teljes, mert még ma is adtam hozzá a listához. Ha mégis úgy érzitek, hogy valami ide illő lemaradt, akkor irány a komment szekció! ;)

FIGYELEM!
A poszt nem az összes augusztusi megjelenést tartalmazza, hanem ezek azok a könyvek, amik megtetszettek a havi megjelenések közül. Jóval több könyv jelent meg a hónapban, ezek azok, amiket kedvem támadt elolvasni!
 

❖❖❖❖❖
Ad Librum

Egy tapasztalt pánikbeteg gyakorlati tanácsai
Fülszöveg: ~
A pánikkal való kapcsolatom csaknem két évtizede kezdődött. Akkoriban még a főiskola padjait koptattam. Kezdetben csak egy-egy rosszullét jelentkezett, majd az évek során, szép lassan folyamatos szorongássá vált, állandó és hűséges társam lett a mindennapokban.
Miközben a megoldást kerestem, sok hibát követtem el, sőt hibát hibára halmoztam. Amikor rájöttem, mekkora ostobaságokat csináltam, és rajtam kívül mennyien vannak még pánikosok, úgy éreztem, tennem kell valamit. E könyv célja, hogy hasznos tanácsokat adjak a szorongással küzdő embereknek. Itt és most egy gyakorlott pánikos saját borén szerzett tapasztalásait és tanácsait olvashatod, amit ha a saját problémádhoz hasonlónak érzel, talán kipróbálsz vagy megfogadsz. Szóljon hát ez a könyv segítségül mindazoknak, akik hozzám hasonló módon kéz a kézben járnak a pánikkal, s velem együtt megjárták annak legmélységesebb bugyrait.

SZERINTEM
Mint ember, aki megküzdött a pánikbetegségével - és nyert -, kíváncsi vagyok erre a hasznos tanácsokkal teli könyvre.

Agave Könyvek

Fülszöveg: ~
Egy ismeretlen, nem a mi világunkból származó robot jelenik meg Londonban. Kolosszális alakja az egész város fölé tornyosul, de nem mozdul. Vajon egy békés kapcsolatfelvétel vagy egy invázió előfutárával állunk szemben?

Minden gyereknek van rémálma. A kis Eva Reyesénél azonban csak az lehet ijesztőbb, hogy a halálról és pusztításról szóló apokaliptikus képek megvalósulni látszanak… Dr. Rose Franklinnek nincsenek emlékei az elmúlt pár évből. Az idegenek, akiknek dolgozik, azt mondják, hogy meghalt, és visszahozták az élők közé. Az égető kérdés azonban nem csak a hogyan, hanem a miért is…
Kara Resnik és Vincent Couture egymásba szerettek a háború alatt, és azóta békére leltek. Ők jelentik az egyetlen védvonalat a Föld és aközött, ami feléjük tart. De egyelőre még ők sem tudják, hogy hazugságban élnek… A férfinak pedig, aki azt állítja, hogy mindenre tudja a választ, megvannak a saját indítékai. Vannak dolgok, amiket nem árulhat el, és vannak dolgok, amiket nem fog… Mindannyian egy epikus kirakó apró darabkái. Egy olyan rejtélyé, amit az idő keletkezése óta próbálunk megfejteni. Sylvian Neuvel még több izgalommal jelentkezik 2016 egyik legnépszerűbb sci-fijének folytatásában, és most sem okoz csalódást.

SZERINTEM
Ritkán rakok bele a megjelenéses rovatomba folytatásokat, de nagyon tetszett az első rész – ALVÓ ÓRIÁSOK értékelés a blogon.

Álomgyár

Fülszöveg: ~
Te melyiket választanád: a bosszút vagy a szerelmet?
Többek szerint felelőtlen nőcsábász vagyok, aki magasról tesz az érzelmekre, és képtelen kötődni egy másik emberi lényhez. Ilyennek lát mindenki, mert az életstílusommal ezt hitetem el velük. Bulik, nők, zene… ez határozta meg az életemet egészen addig, amíg nem találkoztam Nastyával.
Igazi rockernek tartom magam. Olyan helyről jöttem, ahol a bűn a mindennapok része. Hiába szántak nekem különb életet, talán soha nem tudok kilépni a múltam árnyékából. Különösen úgy, hogy az orosz maffia látóterébe kerültem.
Zsák a foltját, szokták mondani, és az enyém egyértelműen Nastya, aki a legnagyobb természetességgel táraz, céloz és lő. Ráadásul úgy hajt át motorral a piroson, mint a rosszfiúk a csajokon.

SZERINTEM
Imádtam Maximot az írónő első regényében is, alig vártam, hogy főszereplő legyen! (TÖBBEK ÁLTAL értékelés a blogon)

Európa

Fülszöveg: ~
Heten voltak, gyerekek – mind a heten a másság számkivetettjei: Bill, a bandavezér, mert dadogott; Ben, akit kövérsége miatt csúfoltak; Richie, aki mindig előbb jártatta a száját, és csak azután gondolkodott; Stan, akit zsidósága miatt közösítettek ki a többiek; Mike, akit a bőre színe miatt; Eddie, aki félt, szorongott, és persze súlyos asztmás volt, és végül az egyetlen lány, Beverly, aki csak szegény volt, rossz ruhákban járt, és akit az apja ütött-vert, testileg-lelkileg terrorizált. Ők jöttek össze, kötöttek életre-halálra szóló barátságot és vérszövetséget, ami oly nagy erőt adott nekik, hogy még a város életét pokollá tevő, huszonhét évenként feltámadó, gyermekekkel táplálkozó, ezerarcú szörnnyel is szembe mertek szállni odalenn, a város alatti kiismerhetetlen csatornarendszer labirintusában. Meg is sebesítik Az-t, majd felnőttként, drámaian megfogyatkozva újból visszatérnek, hogy gyermekkorukban tett fogadalmukat megtartsák, s ha lehet, egyszer s mindenkorra végezzenek vele – hogy a megmaradt és az eljövendő gyerekeket soha, de soha ne tarthassa többé rettegésben Az.

SZERINTEM
ÚRISTEN! Nagyon meg akartam nézni a moziban, de meghiúsult a dolog, viszont mindenképpen meg fogom nézni, ahogy az elolvasását is tervezem! (…egy ideje...) 

Helikon

Fülszöveg: ~ Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Arundhati Roy harminchat évesen maradandó regényt alkotott. A siker titka valószínűleg az az egyszerű tény, hogy a könyv remekmű; fülledt érzékiséggel telített, letehetetlen krimi, mely kíméletlen pontosságú képet fest India titokzatos világáról – a kasztrendszerről, az asszonyi sorsról, a kommunizmusról, a brit uralom örökségéről. A regény egy viszonylag előkelő, kéralai szír keresztény család összeomlását írja le – egy reménytelen szerelem történetét, amely elkerülhetetlen tragédiába torkollik, s mindent és mindenkit magával sodor a pusztulásba. A hősnő, a szépséges Ammu elhagyja részeges férjét, s hazaköltözik családjához, hogy otthon nevelje két gyermekét, a hétéves ikerpárt. Ammu csodálatos anya, akiért rajonganak a gyermekei. Ám vannak olyan pillanatok, amikor titkon fellázad sorsa, a magányra ítélt, önfeláldozó anyuka sorsa ellen, és megszegi a törvényeket, amelyek előírják, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.
A cselekmény körbe-körbe forog a tragédia, a szerelem beteljesülése és az azt követő katasztrófa éjszakája körül: Ráhel és Eszta hol huszonöt év távlatából néznek vissza az eseményekre, hol tehetetlenül sodródnak velük az ismeretlen felé. A megrázó két hét története lassan, csapongva bontakozik ki és éri el a feszültség csúcspontját: a legfontosabb eseményeket az író a könyv utolsó oldalaira sűríti, s addig hagyja, hogy az olvasó izgatottan keringjen a különböző idő- és érzelmi síkok labirintusában.

SZERINTEM
Nem is magamtól jutott eszembe a könyv elolvasása, hanem az egyik Molyos figyeltem értékelésének olvasása közben tetszett meg a sztori és az érzés kavalkád, amit kiváltott belőle a könyv olvasása.

Kolibri

Fülszöveg: ~
A Kecskés-szigeten mostanában igazán szokatlan és rejtélyes dolgok történnek. A nádi billegetők eltűnése, furcsa nyomok az iszapban, egy holttest a sziget közelében…
Hogy nem hallottál még a Kecskés-szigetről? Sem Bona Petiről és fantasztikus álomfejtő képességéről? Akkor épp ideje, hogy megismerd Petit, a Veréb ikreket és Mirit! Pest kis szigeteinek a felderítése közben ugyanis egy izgalmas és rejtélyes bűntény kellős közepébe csöppennek.
Fiala Borcsa kalandregényének szereplői briliáns csapatmunkával derítik fel a szövevényes esetet. A kalandos nyomozás közben pedig az is bebizonyosodik, hogy nincs olyan étel, amit ne dobna fel egy kis ketchup.

Hogyan születnek a csillagok?
Fülszöveg: ~
Ez a könyv Rókapapa meséje a világ keletkezéséről. Alkotója, a grafikusként is elismert Farkas Róbert először angol nyelven, közösségi finanszírozással valósította meg, most pedig a világmindenséget fürkésző magyar gyerekek is választ kaphatnak kérdéseikre. Ez a könyv az Eszes Róka-sorozat első darabja, amelyet Raffai Péter, az ELTE Atomfizikai Tanszékének asztrofizikusa a jövő felfedezőinek ajánl.
Ez a könyv az első könyved az univerzumról.

SZERINTEM
Fiala Borcsának a könyveitől nem vagyok elájulva, de a stílusát nagyon bírom! A Kolibri megjelenések közül a legjobban a rókás-univerzumos könyv érdekel. Talán elég nagy vagyok ahhoz, hogy én is megértsem az univerzum működését Rókapapa tolmácsolásában!

Kossuth

Fülszöveg: ~
Egy neves londoni kiadó kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írjanak regényt. Az évtizedek óta népszerű, számos nemzetközi díjjal elismert kanadai író A vihart választotta.
A mű főhőse Felix, egy színházi fesztivál nagynevű művészeti igazgatója, akit riválisa kifúr az állásából. Felix tizenkét éven át remeteként él egy kunyhóban. Vadul lobog benne a bosszúvágy, de hőn áhított vágya A Vihar színpadra állítása is: ezzel akarja új életre kelteni Mirandát, korán elveszített kislányát. Színházi kurzust vezet egy börtönben, és amikor a véletlen útjába sodorja ellenségeit, felvillan a lehetőség, hogy egy csapásra két tervét is megvalósítsa: megrendezheti a darabot, és elégtételt vehet nagyhatalmú ellenségein is.

SZERINTEM
Egyszer neki fogok esni az összes Shakespeare újra kötetnek, mert jónak gondolom az alapkoncepciót. Most A szolgálólány meséje miatt főleg Atwood újramesélésére / átalakítására vagyok kíváncsi!

Könyvmolyképző

Fülszöveg: ~
Egy lányról, aki sztriptízbárból és benzinkútról kerül fényűző villába és menő gimibe jut, miközben igyekszik hű lenni önmagához. Ella Harper nagy túlélő, született optimista. Egész életében városról városra költözött szeleburdi anyjával, küzdött a megélhetéséért, és végig hitt benne, hogy egy napon majd kimászik a gödörből. De az édesanyja halála után végképp egyedül marad. Egészen addig, amíg meg nem jelenik Callum Royal, aki kihúzza Ellát a szegénységből, és elcipeli a luxuspalotájába az öt fia mellé, akik viszont utálkozva fogadják. Mindegyik Royal fiú karizmatikus személyiség, de egyik sem olyan magával ragadó, mint Reed Royal: a srác, aki eltökélte, hogy visszaküldi Ellát a nyomorba, ahonnan jött. Reed nem tart igényt Ellára. Azt mondja, nem tartozik közéjük.
Talán igaza van. Gazdagság. Fényűzés. Megtévesztés. Ella új és ismeretlen világba csöppen, és ha a Royal palotában is életben akar maradni, kénytelen lesz felállítani a saját szabályait. Ella percek alatt eljut a szegény árva sorstól az amerikai álomig… De tényleg könnyebb az utóbbiban élni? Kövesd a sorsát te is és éld át egy különleges világ örömét, bánatát!

Fülszöveg: ~
Egy fiúból férfi lesz – és nagyszerű ember.
Severn Argentine király messzi földön hírhedt: trónbitorló, a törvényes örökösök gyilkosa, az árulás kegyetlen megtorlója. Kiskaddon hercege veszélyes játékba kezd, hogy a királyt letaszítsa a trónról… de veszít. Cserébe a király fogságába kell adnia fiát, Owent. Így ha a herceg hűsége ismét megrendülni látszik, azért a fia fizet az életével.
Owen a király kémeit elkerülve és szövetségeseket keresve igyekszik túlélni a mindennapokat Királyforrás udvarában. Amikor azonban újabb bizonyíték derül ki apja árulásáról, és a sorsa megpecsételődni látszik, a fiúnak különleges eszközökre van szüksége. Meg kell mutatnia a bosszúszomjas királynak, hogy élve igenis nagyobb hasznát veheti. Az elkeseredett próbálkozásban pedig csakis egyvalaki lehet a segítségére: egy titokzatos nő, akinek valóban hatalma van élet, halál és sors felett.

Fülszöveg: ~
Hanna, a magányos könyvmoly tragédiaként éli meg, amikor a tanár bátyjával egy vidéki kollégiumba költöznek. Ám ott két fiú is megdobogtatja a szívét. Lehet-e választani álmaid pasija és életed legnagyobb meglepetése között?
Mátét a zene éltette, de egy szörnyű eset miatt vége mindennek. A fiú keserűségében másokat sebez, de amikor megismeri Hannát, a szócsatáik közben elfeledett érzések ragadják magukkal. Bunkó srácból is lehet álompasi? Dávid és Áron túléltek egy iskolai lövöldözést, és már két éve együtt vannak. A problémáik viszont egyre égetőbben törnek a felszínre, miközben elkeseredetten próbálják a kapcsolatukat egyben tartani. Az első szerelem tényleg az utolsó marad? A kínai származású Xiara egyetlen menedéke a tánc, ahol mindig békére lel a szülei vagy éppen a társai meggondolatlan szavai elől. De vajon képes lesz valaha elfogadni önmagát? Az öt barát összefogva, egymást támogatva küzd a démonaival, és összefognak, amikor szeretett kollégiumukat a bezárás fenyegeti. Van egy pont, amikor a zene lehet az egyetlen megoldás…

Fülszöveg: ~
Alison három éve tűnt el, egy pizsamaparti után, és azóta sem látta senki. Az elit pennsylvaniai iskolába járó barátai meggyászolták, de megkönnyebbülten fel is sóhajtottak. Mindegyikük őrzött egy-egy titkot, amit csak Alison ismert, és ha a pletykára éhes világ tudomására jut, tönkreteheti őket. Amikor egymás után kapják a névtelen e-maileket és szöveges üzeneteket, pánikba esnek. Az áruló vajon a saját köreikből való? Vagy ami rosszabb: Alison visszatért?
Egy rendkívül izgalmas sorozat indító kötete.
Pretty Little Liars címmel is megjelent.

SZERINTEM
Erin Watt sorozatára még a friss angol kiadások között figyeltem fel, míg Jeff Wheeler regényével először a kiadó honlapján találkoztam. Mind a kettőre nagyon ki vagyok hegyezve, de a PLL első része is érdekel – bár elég hosszú sorozatról van szó, nem tudom, bele fogok-e vágni végül -, és Rácz-Stefán Tibor könyvével is vannak fenntartásaim. Bár imádom mint írót és embert, egy újabb LMBT regényt vártam tőle idénre. Nagyon tetszett a Túl szép, de azért erre a regényre is kíváncsi vagyok.

Lettero

Fülszöveg: ~ Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Csak hazugságban lehet tisztességesen élni? A lányunk férje bestseller szerzőjének legújabb regénye. Luke Livingstone szerencsés ember: nagyszerű férj, gondos családapa, sikeres ügyvéd, a társadalom megbecsült tagja. Házassága irigylésre méltóan szép és a Londonhoz közeli családi háza maga a nyugalom szigete.
Pedig Luke hatalmas titkot rejteget. Az évek múlásával egyre képtelenebb elviselni a terhet, és egy napon úgy dönt, bevallja a családjának: amióta az eszét tudja, mindig nőnek érezte magát. A hátralevő éveit nem szeretné továbbra is úgy élni, ahogy azt mások elvárják tőle. Lehet-e eltemetni valakit, ha nem halt meg, csak ezután másképp él köztünk? Mit szól Luke átváltozásához a feleség, a gyerekek, a kollégák? Ki marad mellette és ki fordul el tőle?

SZERINTEM
Nem nagyon tudom megmagyarázni. Elolvastam a fülszövegét és megtetszett. Talán nem az én világom, de Jodi Picoultról is ezt gondoltam és megszerettem.

Libri

Fülszöveg: ~
Suzy mindig is többet tudott a világról, mint mások. Ismeri a hangyák alvási ritmusát. Tudja, hogy évente 150 millió medúzacsípés történik. Tudja, hogy egy átlagos általános iskolásnak 20 milliárd közös atomja van Shakespeare-rel. De azt sehogyan sem képes felfogni, hogyan lehetett ilyen rövid élete a barátnőjének, Frannynek… és miért pont akkor lett vége, amikor Suzy azt a szörnyű dolgot tette vele.
Suzy elkezd elméleteket gyártani, megvizsgálja a tényeket, és felkeresi a megfelelő szakembereket. Mindeközben csak reméli, hogy kutatása végén meg tud bocsátani saját magának… Ha sikerül bebizonyítania, hogy a rejtélyes medúzacsípés tehet mindenről, akkor talán megszabadulhat a gyásztól és bűntudattól.

Fülszöveg: ~
Roy Stratley latint tanít az észak-angliai St. Oswald fiúiskolában, ebben a hagyományaihoz ragaszkodó, rejtett feszültségektől terhes, zárt világban. Az itt töltött harminc év alatt Stratley sokféle diákkal találkozott, hiszen minden osztálynak megvannak a maga bohócai és hangadói, vannak visszahúzódók és nyitott gondolkodású lázadók. S mindig van legalább egy olyan fiú is, aki kilóg a sorból, aki nem tud beilleszkedni. Valaki, akit baljós árnyak vesznek körül. Egy fiú, aki szörnyű dolgokra képes…
A kérdés csak az, meg tudjuk-e ítélni, kivel van dolgunk, s el tudjuk-e dönteni, melyik fiú küzd átlagos tinédzserkori nehézségekkel, és ki az, akinek komoly segítségre lenne szüksége. Stratley helyzetét megnehezíti, hogy új igazgató érkezik az iskola élére: egy hajdani tanítvány, aki húsz éve kísérti Stratley-t az álmaiban…

Fülszöveg: ~
Providence Dubois, a csinos párizsi postáskisasszony számára az élet olyan, mint a titkos atyai recept alapján készült majonéz: ha egyszerű hozzávalókat használunk, és kitartóan keverjük, garantált az eredmény. Providence-nek pedig kitartása és energiája is van bőven: mindig sietős a dolga, s fáradhatatlanul cikázik ide-oda a világban. Most éppen Marokkóba repülne örökbe fogadott, imádott kislányáért. Zahera súlyos beteg, Eiffel-torony nagyságú felhő növekszik a tüdejében, napokon, órákon múlhat az élete. Providence azt ígérte neki, hogy nála lesz, mielőtt felkel a hold.
Ám egy izlandi vulkán épp ekkor tör ki, hogy hamufelhővel terítse be az eget, s így földhöz szögezze a repülőket. Ha a gépmadarak nem emelkedhetnek a levegőbe, akkor bizony Providence-nek kell repülnie. Látszólag emberfölötti teljesítmény, de Providence nem ismer lehetetlent: órákat vesz egy versailles-i kolostor tibeti szerzeteseitől, és már ott is áll az Orly reptéren egy szál bikiniben, hogy felszálljon. A szeretet ugyanis szárnyakat ad az embernek.

Fülszöveg: ~
Finn Fahr apja a norvég miniszterelnök, aki nemrégiben még taxisofőrként dolgozott. Mivel éveken át hallgatta, ahogyan az utasok a hátsó ülésen panaszkodnak, pontosan tudta, mit akarnak a választópolgárok: kevesebb kátyút az utakon, es több burgonyaszirmot a csipszeszacskóba! És nem tévedett. Talán hihetetlen, de megnyerte a választást. Ám az élet ettől még nem fenékig tejfel. Egy távoli ország diktátora érkezik hozzájuk látogatóba, és különös ajándékkal lepi meg Finn apját: neki adja az egyik fiát. Csakhogy Finn újdonsült testvére meglehetősen gyanúsan viselkedik, ráadásul az osztályukból sorra tűnnek el a gyerekek…

SZERINTEM
Oké, épp négy olyan könyvet adott ki a hónapban a Libri, ami szintén a komfortzónámon kívül van, de iszonyatosan izgalmasnak tűnnek! Vicces cím, ütős borító, kedvenc írónő és felháborítóan kecsegtető – talán pofára ejtős – fülszöveg. Majd meglátjuk őket. Főleg az első érdekel nagyon!

Manó Könyvek

Fülszöveg: ~
Egy régi csata, amit meg kell nyerni. Egy titok, amit meg kell őrizni.
Egy történet bátorságról és barátságról. Ez a nyár is úgy indul, mint a többi, mígnem Pit szokatlan meghívót kap, hogy látogassa meg unokatestvéreit az isten háta mögötti Henley Creekben.
A fiú már érkezése pillanatában rájön, hogy ez a csendes völgy valami titokzatos, talán veszélyes dolgot rejteget. A völgyet átszelő folyó például ellentétes irányba folyik: a tengertől a hegyek felé, s a víz mélyén rejtélyes erő lakozik. E titokzatos világ megvédése érdekében Pitnek, Amynek és a többieknek meg kell vívnia egy ősi harcot a folyó népének felügyelete alatt. Pit rájön, hogy jóval több bátorság lakik benne, mint hitte. S azt is megérti, hogy a barátság ereje bármire képessé teszi…

SZERINTEM
Lehet, de csak LEHET, hogy el sem olvastam, hogy miről szól, csak tetszik a borítója…

Metropolis Media

Fülszöveg: ~
A 24. századot immár mindenestül a tudomány és a technika irányítja. Az emberek egész életüket számítógép-vezérléssel élik le, és ez alól a párválasztás sem képezhet kivételt. A felicisztika tudományága szabályozza, ki kivel házasodhat az optimális eredmény elérése érdekében.
Manka és Milan, két prágai fiatal mégis egymásba szeret, és hogy kapcsolatukra a modern kibernetika is áldását adja, elmennek a kerületi genetikai központba. Pszichogramjuk azonban arról tanúskodik, hogy cseppet sem illenek össze, vagyis a gép szerint „nem kompatibilisek”. A fiatalokat innentől kezdve a rendszer teljes technikai apparátusa próbálja meg más irányba terelni és egymástól távol tartani, ám őket valami műszerekkel nem mérhető mágnesesség újra és újra egymáshoz vonzza.
Vajon győzhet-e a szerelem egy túltechnicizált, robotemberekkel és emberi robotokkal teli világban? Van-e helye érzelmeknek ott, ahol a követendő utat egyesek és nullák jelölik ki? Erről szól a cseh irodalom élő klasszikusának, a társadalmi látleletek idén 85 éves mesterének fantasztikus, és egyben romantikus regénye.

Fülszöveg: ~
A közeli jövő. A katasztrófák és egyenlőtlenségek között vergődő emberiség megmentése, mai életformánk fenntarthatósága immár csak globális együttműködés keretében képzelhető el. Erre kínál új utakat a „humán szociodinamika” friss tudománya.
Adam Fisk szűk látókörű családja elől menekül Torontóba, hogy befogadóbb környezetet keressen a boldoguláshoz. Ekkor botlik bele az InterAlia nevű cégbe, amely az új technológia segítségével nem kevesebbet kínál, mint az egyformán gondolkodók tökéletes családját – persze nem önzetlenül. Az üzletből mégis sokkal fontosabb dolgok születnek, mint bárki előre gondolta volna, a létrejött huszonkét Affinitás-csoport tagjai egyre nagyobb befolyásra tesznek szert.
A tökéletes együttműködés azonban nem mindenki szemében áldás; akik a régi rend fenntartásában érdekeltek, nem szívesen adják át hatalmukat egy új nemzedéknek. És az Affinitások között is megkezdődik a rivalizálás. Talán az ember nem hazudtolhatja meg önmagát: a forradalmak ma is, holnap is, éppúgy, mint a múltban, könnyen vérontásba torkollhatnak.

Fülszöveg: ~ Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A Nappali és az Éjszakai Őrség az Inkvizíció felügyelete alatt létrehoz egy különleges iskolát, melynek falain belül a Másfélék gyermekeit oktatják – Setéteket és Fénypártiakat egyaránt – nem csak e világi tantárgyakra.
Dmitrij, a hetedik szintű Fénypárti irodalomtanár mindent megtesz azért, hogy a rendkívüli képességekkel rendelkező kamaszok kegyeibe férkőzzön, de egyáltalán nincs könnyű dolga. Diákjai egyik csínyt a másik után tervelik ki, és hamarosan már nemhogy az iskola, de az egész emberiség sincs biztonságban.
És nehogy bárki azt higgye, a csibészségek mögött csupa Setét rosszcsont áll: az események kulcsfigurája egy Fénypárti dzsinn kislány, aki minden kívánságot valóra tud váltani. A következményekkel pedig cseppet sem törődik.
Úgy tűnik, nincs más hátra, az Inkvizíciónak kell beavatkozni, hogy kudarcba fulladt kísérletként bezárja az iskolát. Az intézmény – és a világ – sorsa egyedül Dmitrij kezében van. De mit tehet egy könyvmoly irodalomtanár a Másfélék két pártjának egyesített varázshatalmával szemben?

SZERINTEM
VarázsŐrség: amikor feltettem a polcra, még nem volt bejelölve, hogy egy sorozat TIZEDIK (!!!) része, viszont már annyira beleéltem magam, hogy pofára esés volt ez a rádöbbenés. Remélem, olvasható önálló regényként, mert tuti nem fogom elolvasni a 9 ezt megelőző részt…
Affinitások: lehet, hogy csak félig fogtam fel, miről szól a könyv, de az a fele tetszik a fülszövegnek. (Oké, ez már egy igazi hiperűrugrás a komfortzónából…)
Rómeó és Júlia 2300: NAGYON ÉRDEKEL! Ahogy az összes R&J adaptációra, úgy erre is be fogok nevezni.

Móra – LOL könyvek

Fülszöveg: ~
A mesében minden olyan könnyű: a szerelmesek egymásra találnak, és már lubickolnak is a boldogságban. Cinder és Ella is pontosan erre vágyik, a sok nehézség után igazán megérdemelnék, hogy legyen egy kis nyugtuk.
A sajtó viszont folyton a nyakukban liheg – mindenki Hollywood legújabb álompárjára kíváncsi –, és a szüleik sem könnyítik meg az életüket: Brian apja meg akarja lovagolni a népszerűségüket, Elláé pedig képtelen elfogadni, hogy a lánya egy világhírű filmsztárral jár. Ráadásul Ella nagyon nehezen viseli, hogy mindenki a sérülésein csámcsog, és elbizonytalanodik: mi van, ha a tündérmeséjének kezd lejárni a szavatossági ideje?

SZERINTEM
Szerettem az első részt - Cinder és Ella értékelés a blogon -, de lehet, hogy felesleges volt folytatást írni neki. Majd meglátom.

newkids

Fülszöveg: ~
Elijah kényszerből vállalja el az aktmodell szerepét egy mesterkurzuson.
Leonard Chambers, a sikeres festő ugyanis köztudottan seggfej. Arrogáns, beképzelt és elviselhetetlen. Mégis annyira vonzó, hogy Ely az első pillanatban beleszeret.
Csakhogy a férfi tartós kapcsolatban él, Elijah pedig rejtőzködik. El kell titkolnia a másságát, mert a nevelt fia gyűlöli a melegeket. Ráadásul mindketten mást akarnak: Leon futó kalandot, Ely életre szóló szerelmet.

SZERINTEM
Szimirza barátnőm nagy rajongója az írónak, azt mondja, hogy ez az eddigi legjobb regénye. (Már csak elhiszem neki, hiszen eddig mindet olvasta!)

Park

Fülszöveg: ~
Emma New Yorkban él. Harminckét évesen még mindig keresi élete párját. Matthew Bostonban lakik. Egy szörnyű balesetben elvesztette a feleségét, és most egyedül neveli négyéves kislányát. A világhálón ismerkednek meg, és egymásnak írt e-mailjeik alapján hamarosan mindketten arra gondolnak, hogy végre megtalálhatják a boldogságot. Elhatározzák, hogy találkoznak egy manhattani olasz étteremben Ugyanazon a napon és ugyanabban az órában lépnek be az étterem ajtaján. Ugyanahhoz az asztalhoz ültetik le őket – és mégsem fognak soha találkozni.
Hazugságok hálója? Az egyik fél képzelgése? A másik manipulációja? Egy érthetetlen helyzet áldozataiként Matthew és Emma hamar rádöbbennek arra, hogy nem csupán egy meghiúsult találkozóról van szó…

SZERINTEM
Távol áll tőlem az író munkássága, de szimpatikusnak tűnik!

Tilos az Á Könyvek

Fülszöveg: ~
Perla élete olyan, mint a legtöbb 16 éves lányé. Iskolába jár, sportol, ábrándozik, és barátnőjével, Allegrával megosztja minden titkát. Ami hiányzik az életéből: a szerelem. Bár óvodás kora óta tetszik neki a suli egyik legmenőbb sráca, Cesare, úgy tűnik, nála nincs esélye.
A két fiatalt azonban egy buliban mégis elragadja a hév, és váratlanul megtörténik, ami elképzelhetetlennek tűnt: összejönnek egy éjszakára. A lány azonban nem sokkal később rájön, hogy terhes… Kire számíthat ebben a helyzetben egy kamasz? Merre induljon? Kinek mondja el, mi történt? És persze a legfontosabb: vállalja-e az anyaságot Perla?

SZERINTEM
Van, amikor igénylem az ilyen fájdalmasan realista regényeket. (Figyelem! A címkéi: terhesség, abortusz, kamaszkor, szexualitás)

Ventus Libro

Fülszöveg: ~
A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…

Fülszöveg: ~
Kell az egyik utolsó vérmágus, aki képes utazni a London varázslatos városa által összekapcsolt párhuzamos világok között. Négy hónap telt el azóta, hogy egy rejtélyes obszidián kő a birtokába került, és találkozott Szelina Barddal. Négy hónapja, hogy Fehér London uralkodói, a Dane ikrek elbuktak, és a követ a haldokló Holland testével együtt visszaküldte Fekete Londonba.
Kell álmait most baljós mágikus események kísértik, ébren pedig folyton Lina jár az eszében. Mialatt Vörös London az Elemek Viadalára – egy háromévente megrendezett nemzetközi, barátságos mágikus vetélkedésre – készül, egy bizonyos kalózhajó egyre közeledik. Időközben egy másik London lassan új életre kel. A mágia egyensúlya kényes és veszélyekkel teli; és ahhoz, hogy az egyik város felvirágozzon, egy másiknak vesznie kell…

SZERINTEM
Az Egy sötétebb mágia–kötetet IMÁDTAM, alig várom a folytatást (hamarosan érkezik is, szóval szuper happy vagyok). Eleanor Oliphant története meg egyszerre ígérkezik viccesnek és szomorkásnak, plusz csodás a borítója!

Balzer + Bray

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Történetünk kitalált himalájai királyságban játszódik, ahol egy legendás felfedezőt segítve egy lány megmássza a királyság leghalálosabb hegyét – és felfedezi, hogy az ő igazi küldetése talán veszélybe sodorhatja az egész világot. Kamzin mindig arról álmodott, hogy egyike lesz a császár uralkodói felfedezőinek, az elit hegymászóknak, akiknek az a feladata, hogy feltérképezik a jeges, hegyes birodalmat és kémkednel az ellenség után. Tudja, hogy a legjobbak legjobbja lenne, ha végre esélyt kaphatna.
De minden megváltozik, amikor a titokzatos és különös River Shara, a legjobb felfedező, akit valaha ismertek, megérkezik a faluba azzal a céllal, hogy felbérelje Kamzint – nem a nővérét, Lushát, amire mindenki számított – a következő expedíciójára. Ez Kamzin esélye, hogy bizonyítson – még ha River feladata az is, hogy egy ritka talizmán után kutatva megmásszák a Raksha-hegyet, a legmagasabbat és a legveszélyesebbet Aryasban. Amikor Lusha egy riválissal szintén útnak indul a Rakshán, Kamzinnak el kell döntenie, hogy mi a fontosabb neki: megvédelmeznie a nővérét a hegymászás számtalan veszélyétől vagy győzni, bizonyítani és előbb a csúcsra érni, mint ők.

SZERINTEM
Megláttam a borítót és feltettem a friss megjelenéseket gyűjtő polcomra, aztán elolvastam a fülszöveget és úgy döntöttem, hogy maradhat is rajta. ;))

Disney-Hyperion

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Prosper az egyetlen kivételes Redding a család történetében… aztán felfedezi a benne élő démont. Kiderült, hogy Prosper nagy-nagy-nagy-nagy-(…)-nagyapja megtörhetetlen szerződést kötött egy rosszindulatú démonnal, aki ezzel örök rabszolgaságot szerzett magának. És nem meglepő módon a nyolcszáz éves Alastor nem éppen megbocsátó típus…
A démon feléled, hogy elpusztítsa a családot, akinek biztosította a sikerét és akik elárulták őt! A fiúnak csupán néhány napja van, hogy megtörje az átkot és visszatoloncolja Alastort a démonok birodalmába. Ebben régóta elveszettnek vélt nagybátyja, Barnabas és a boszorkány-képzésben lévő lánya, Nell fog segíteni neki. Velük legalább egy kicsit esélyesnek tűnik, hogy Prosper időben száműzi a világunkból a démont…

SZERINTEM
Nem tudom, milyen lehet, de szeretem az írónő könyveit – bőszen gyűjtöm is őket -, szóval remélem, hogy ez is jön hamarosan magyarul!

Flatiron Books

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
A Hófehérke feminista fantasy újragondolása!
Mina 16 éves volt, amikor édesanyja meghalt és amikor varázsló édesapja gonosz tettre szánta el magát: kivágta a lány igazi szívét és üvegre cserélte, hogy soha ne szerethessen meg bárkit. Amikor a lány a Whitespring Kastélyban először meglátja a királyt, akkor jut eszébe a terv, hogy elnyeri szépségével a király szívét, királynővé válik és végre megtudja, mi a szeretet. Az egyetlen gond az, hogy egyúttal mostohaanyává is válik ezáltal….
A 15 éves Lynet épp úgy néz ki, ahogy az édesanyja elképzelte, és egy nagy azt is felfedezi, hogy miért: egy varázsló kreálta őt hóból a halott királynő eszményképére és az édesapja parancsára. Aztán egyszer csak új anyát kap Mina szeméjében, akinek a tekintetében valami gyűlölethez hasonló ég, amikor Lynetre pillant.

SZERINTEM
EZT. MOST. AZONNAL. IDE. NEKEM! Annyira nem bírom (az igazi) Hófehérkét, hátha ebben végre jól a sarkára áll anyussal szemben! (Vagy az LMBT címkét elnézve, hát…)

HarperCollins

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Szeptember 5-én, egy kicsit éjfél után, a Halál Vonal hívja Mateo Torrezt és Rufus Emeteriot, hogy rossz hírt közöljön velük: Ma mg fognak halni. Mateo és Rufus két totál idegen, de – különböző okokból – mindketten új barátokat akarnak találni az Végső Napjukon. A jó hír az, hogy erre létezik egy app, amit úgy hívnak, hogy az Utolsó Barát, amin keresztül ők ketten egy utolsó nagy kaland erejéig találkoznak. A tervük: egy egész életet akarnak megélni egyetlen nap alatt.

SZERINTEM
Akár magyarul, akár angolul - bárhogy: de ezt EL KELL olvasnom. Tök szupernek tűnik a sztori. Mondjuk a címből kiindulva nem lesz happy end, de nem érdekel…

Hodder Children's Books

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Ez a történet egy varázsló fiú és egy harcos lány történetét beszéli el, akiket arra neveltek, hogy gyűlöljék egymást, mint a mérget, és akiknek a világa ebben az izgalmas mesében összeütközik.
Egyszer volt a Mágia, és a Mágia a sötét erdőkben élt…
Xarnak, a varázsló fiúnak már bele kellett volna tanulnia a mágiájába, ám mivel nem járt sikerrel, egy boszorkányt keres, akinek ellophatja az erejét. Persze ahhoz, hogy boszorkányra bukkanjon, el kell utaznia a tiltott Badwoodsba.
Xar nem gondolta volna, hogy egészen másféle ellenséget fog elkapni, ám egy nap elkapja Wish-t, a harcos lányt. Ebben a könyvben, abban a pillanatban, amikor találkoznak, két világ – a harcosok és a mágusok világa – ütközik egymásnak és ezzel megpecsételik a birodalmuk (és a gonosz királynő) sorsát.

SZERINTEM
Az Így neveld a sárkányodat! könyveit kedvelem az írónőnek, ezért bármire vevő vagyok, amit ő alkotott. Ha sárkányok nincsenek is benne, van benne VARÁZSLAT! ^.^

Imprint

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Belépés a Grishaverzumba…
A szerelem virágnyelven szól. 
Az igazságnak viszont tövisei vannak.
Ez a könyv utazás a holdfény sötétjében ragadt helyekre, kísértet járta városokba, éhes erdőkbe, beszélő bestiákhoz és mézeskalács gólemekhez. Olyan helyekre, ahol egy fiatal sellő hangja halálos viharokat idézhet meg és ahol a tenger meghallgatja a szerelemtől sújtott fiú kívánságát, ám borzasztó árat szab neki.
A kötet hat történetet mesél el, három vadonatúj mesét tartalmaz, de az egész könyv gazdagon van illusztrálva.

SZERINTEM
Mind az írónőt, mind az általa megalkotott grisha-univerzumot nagyon szeretem, ráadásul egy totálisan illusztrált kötetről van szó! Őt is akármilyen nyelven szeretném beszerezni.

Katherine Tegen Books

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Mira mindig a remény szimbóluma volt a Bukott Szigeteken, hiszen ő tökéletes és szépséges – illetve nagyon igyekszik annak látszani. De amikor leleplez egy szörnyű titkot és épp azok ítélik leghalálosabb börtönre, akik a legközelebb álltak hozzá.
Mira nap, mint nap küzd az életéért és az élete árán is képes lenne őrizni a titkot. Ebben a reménytelen helyzetben talál rá a szerelem, éleszti fel a saját mágiáját és nézi, ahogy a saját kis világa összeomlik.

SZERINTEM
A young adult rovathoz nézelődtem, amikor rátaláltam. Szívesen elolvasnám, tetszik a sztorija! *.* Bár csöppet klisésnek tűnik-hangzik, de egy esélyt kap tőlem, ha jön magyarul.

Little, Brown Books

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Az idő repül, miközben kifosztod a történelmet.
Farway Gaius McCarthy az időn kívül született, ugyanis egy 2354-as időutazó és egy 95-ben élő római gladiátor közös gyermeke. Far megszületése a természet törvényeinek ellen való. A történelem felfedezése minden, amit valaha akart, ám miután megbukott az utolsó időutazói vizsgáján, Far átveszi egy hajó parancsnokságát és a barátaiból álló legénységgel értékes múltból származó tárgyakat kezdenek lopdosni a fekete piacon.
A Titanic süllyedése közben a fiú találkozik egy lánnyal, aki mindig egy lépéssel előtte jár. A lány segítségével Far és a barátai felfedezik a rémes igazságot: a történelem nem olyan stabil, amilyennek látszik!

SZERINTEM
Elég kevés időutazós sztorit adnak ki, ezért mindegyikre kincsként tekintek. Őt is be fogom szerezni, amint tudom, mert a sztorija is izgalmasnak ígérkezik! (Full komolyan: hogy lehet IDŐN KÍVÜLre születni? OMG. :D)

Margaret K. McElderry Books

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Isobel egy rendkívül tehetséges portré készítő művész veszélyes ügyfelekkel: sötétlelkű, halhatatlan teremtmények, akik nem tudnak kenyeret sütni, ruhát varrni vagy anélkül hozzáérinteni a tollat a papírhoz, hogy az porrá ne zúzódjon.
Szörnyű szomjúsággal vágyják az emberi kézművességgel készült dolgokat és Isobel festményei nagyon sokat érnek náluk. Amikor a nő megszerzi az első királyi kuncsaftját – Rook-ot, az őszi herceget –, elkövet egy rémes hibát: emberi bánatot fest a szemeibe. A gyengeség a herceg életébe kerülhet!
Szörnyek és szellem-vadászkopók űzik őket, Isobel és Rook egymásra van utalva. Talán együtt túlélhetik, de szövetségük bizalmat, majd szerelmet sző köréjük, ami viszont az emberi Jó Törvényét sérti. Isobelnek innia kell a Kék Kútból, hogy a víz átváltoztatta a halhatatlanok egyikévé – fel kell áldoznia kézügyességét a halhatatlanságért cserébe.

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Egy kis Yorkshire plébánia belsejében Charlotte, Branwell, Emily és Anne Brontë találtak egy Glass Town (Üveg Város) nevű játékot, ahol a játék katonái küzdenek Napóleonnal és senki nem hal meg. A játék segít mindannyiuknak kiszabadulni a kemény valóságból: Charlotte-ot és Emilyt el fogják küldeni egy veszélyes bentlakásos iskolába, ahonnan talán sosem térnek vissza. De ezen a Szörnyűséges Napon, amikor Anne és Branwell a nővéreiket kísérik az állomásra, valami hihetetlen történik: a vonat elviszi mind a négyüket az igazi Glass Townba (Üveg Városba), ami egy igazi csodaország számukra.
Ez az ő városuk, ahogy elképzelték… vagyis majdnem olyan. Ők sosem adtak volna Napoleonnak ló helyett tűzköpő porcelán kakast! És itt meghalnak a katonáik; de a háborúban szó esik egy bájitalról, amivel vissza lehetne hozni a halottakat… Anne szeretné, ha Angliában lenne ez a bájital, de amikor őt és Branwellt elrabolják, akkor Charlottera és Emilyre hárul a feladat, hogy megtalálják őket. Képes-e két brit kislány kiállni Napoleon serege ellen, különösen most, hogy valami új fegyvert szerzett a valóságból? És ha valaha sikerül kiszabadulniuk Glass Townból, akkor Anglia újra biztonságos / biztonságban lesz?

SZERINTEM
Végre valami nem klisés! Nem éppen Napoleon csatái vagy a festés művészete érdekel, de mindkettő fantasy kalandosnak és vérre menőnek tűnik.

Pan Macmillan

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Az On the Prowl Facebook oldalát rengeteg macskarajongó követi a világ minden tájáról. A kötetben Rupert Fawcett legbriliánsabb és csodálatosabb képregényeit gyűjtötték össze. Szó van benne a macskák titkos gondolatairól, illetve mindenféle nagyságú, fajtájú és kinézetű macskákról.

SZERINTEM
Elég ha ennyit mondok: macska + képregény!

Penguin

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Minden életnek ára van ebben az új sci-fi kalandregényben, amiben tizenévesek egy csoportja az univerzum távolabbi pontjaira kényszerülnek utazni.
Emmett Atwater nem csupán Detroitot hagyja el, hanem a Földet is. Hogy a Bábel Corporation miért éppen őt vette fel igazi rejtély, mégis ő szállhat fel a hajójukra, abban a reményben, hogy elég pénze lesz és tud majd gondoskodni a családjáról. Örökre.
Egy idő után Emmett felfedezi, hogy mind a tíz újonc zavaros múlttal rendelkezik. Munkatársaival a Bábel Corporation által rejtegetett Éden bolygó felé tartanak, hogy a Nyxia nevű titokzatos anyagát bányásszák, ami a világegyetem legértékesebb anyaga. De a Bábel hajója tele van titkokkal és Emmettnek mérlegelnie kell, hogy harcol vagy emberséges marad.

SZERINTEM
Űrutazás, bányászat és nagyon aljasnak tűnő sztori, de ettől függetlenül valami megfogott benne.

Saga Press

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
New York City szívében egy sötét titok rejtőzik.
New York Cityben mindent a mágia irányít, de a mágia ereje elhalványulni látszik. Senki nem tudja, hogy mi is történik a mágiával, kivéve Sydney-t, az új és ritka varázslót, akinek olyan bámulatos hatalma van, amilyen már évtizedek óta senkinek nem volt. Talán ő az egyetlen, aki képes lenne megállítani a sötétséget, ami legyengíti a mágiát. De Sydney nem megmenteni akarja, hanem elpusztítani…
Sydney az Árnyak Házából érkezett, akik varázslókat feláldozva igyekeznek kontrollálni a mágiát.

SZERINTEM
Véres, varázslós, nagyon kifacsart fantasy.

Simon & Schuster

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Három évvel ezelőtt Tanner Scott családja Kaliforniából Utahba költözött, és ez a lépés átmeneti visszalépésre kényszerítette az amúgy coming outolt biszexuaális tinédzsert. Még fél év van vissza a gimiből, ami közte és az áhított „államon kívüli” főiskolai szabadság között áll. De amikor a legjobb barátja elmerészeli hívni a Provo High rangos szemináriumára – ahol kitűnő tanulok fáradtságois munkával igyekeznek megírni egy könyvet fél év alatt –, Tanner nem tud ellenállni a késztetésnek és belevág, hogy bizonyítsa Autumn-nak, micsoda butaság az egész. Megírni egy könyvet négy hónap alatt? Túl könnyen hangzik. Négy hónap egy örökkévalóság!
Kiderül, hogy csak részben van igaza Tannernek: négy hónap valóban hosszú idő. Viszont az csupán egy szempillantásba telt, hogy észre vegye Sebastian testvért, a Mormon csodabogarat, aki az előző szemináriumon írt könyvét sikeresen eladta, és aki az idei évet mentorálja. Egészen belehabarodnia csupán egy hónapba telt.

SZERINTEM
LMBT! LMBT! LMBT! *.*

Tor Books

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Történetünk főszereplője Jack, a kalóz, aki a saját tengeralattjáróján járja a világot és női Robin Hoodként olcsó gyógyszereket rabol, majd oszt a szegényeknek. Jack legújabb „gyógyszere” (vagy drogja) miatt Észak-Amerikában elég sok túladagolás történik: az emberek a munkájuk rabjává válnak.
Egy elég furcsa páros ered Jack nyomába: az érzelmi problémás katona és fiatal partnere, Paladin a katonai robot, aki az elvárások ellenére is szerelmesnek tűnik.

ENG:
Autonomous features a rakish female pharmaceutical pirate named Jack who traverses the world in her own submarine. A notorious anti-patent scientist who has styled herself as a Robin Hood heroine fighting to bring cheap drugs to the poor, Jack’s latest drug is leaving a trail of lethal overdoses across what used to be North America—a drug that compels people to become addicted to their work.
On Jack’s trail are an unlikely pair: an emotionally shut-down military agent and his partner, Paladin, a young military robot, who fall in love against all expectations. Autonomous alternates between the activities of Jack and her co-conspirators, and Joe and Paladin, as they all race to stop a bizarre drug epidemic that is tearing apart lives, causing trains to crash, and flooding New York City.

SZERINTEM
Nem nagyon fogtam fel, hogy miről szól a fülszöveg, ezért bemásolom az eredetit is, hátha valamin elcsúsztam. :D Csak nekem furcsa ez a drog / gyógyszer-vadászatos Robin Hood téma?!

Troubador Publishing

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
A Talendia sorozat első könyve.
Egy fantasztikus világ van elrejtve a miénk alatt.
Leleményes hősnő és hős egy megoldásra váró rejtéllyel.
Történetünk Merrymeadben kezdődik, egy nem létező városban valahol Cornwallben, ahol egy fiatal fiú, Samuel Lucas egy viharos éjszaka után eltűnik, amikor nagybátyja kertjében egy macskát üldözve felfedez egy addig ott nem lévő lépcsőt a régi eperfa törzsében. Eltűnésének egyetlen nyoma van: a könyve – „Talendia történetei” –, amit ugyanazon a napon kapott a nagybátyjától.
30 évvel később egy problémás, fiatal lány, az egyedülálló édesanyjával Londonban élő Frida találkozik egy titokzatos könyvárussal, aki elad neki egy régi könyvet, aminek ugyanaz a címe. Frida megtalálja a Samuel Lucas nevét a könyvben, majd aznap este a lánynak és az édesanyjának különös látogatói akadnak, akik képesek madárrá változni és ezzel a frászt hozzák a lányra. Frida az ágya alatt felbukkanó ajtón át Talendiába menekül előlük, abba birodalomba, amit varázslók, boszorkányok, kentaurok, törpék és egyéb fantasztikus lények laknak.
A lány nagyon hamar barátokra talál a különös birodalomban, ám szembe kell néznie azzal, hogy veszélyes ellenségei is vannak. Elhatározza, hogy megkeresi Samuelt, mielőtt mindkettejüknek túl késő lesz…

SZERINTEM
A lelkem (nagy) gyermeki része áhítozik ez után a könyv után.

Wednesday Books

Fülszöveg / saját fordítás /: ~
Drága Legjobb Barátom,
Már elmondhatom Neked, hogy téged leszámítva mindenkit gyűlölök.
Tisztelettel, 
Ava Helmer
(a barna csajszi, aki nem hagy magadra) 
Még mindig ugyanabban a szobában vagyunk, te gyogyós.
Fejezd be a sírást.
G
Így kezdődik annak a rengeteg szöveges üzenetnek és emailnek az áradata, ami a két barát, Ava és Gen között esik meg első egyetemi félévük alatt, amit az ország két átellenes pontján élnek meg. Az első szerelmektől elkezdve a furcsa szobatársakig, a szívfájdalmakon át és az önfelfedezésen túl, a coming outtól a mentális problémákig minden bevallanak egymásnak és mindent megtárgyalnak egymással. A könyv ennek a rengeteg beszélgetésnek a dokumentációja.
Vajon kibírja a barátságuk ezt a szörnyű nagy távolságot?

SZERINTEM
Ez is ilyen „akármilyen nyelven, de most azonnal olvasnám”-kategóriás.

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése