2017. március 3., péntek



3 éves lett a blog! | JÁTSSZUNK! | 1. forduló



Érdemes tudni, hogy a Hagyjatok! Olvasok! blog 2014. március 3-án nyílt meg és in medias res egy könyvértékeléssel kezdődött el minden. (Azóta sem írtam egy normális bemutatkozást… csak olvasok és írok, olvasok és írok… Illetve mégsem!) Eleinte nem akartam belevonni a dologba, de a kérdezz-felelek posztok, a book tagek és az anitiger-személyes címke alatti dolgok miatt csak személyessé vált a blog.
Talán túlságosan is a szívemhez nőtt?
Lehet…
Annyira mindenképpen, hogy ismét megünneplem a születésnapját, immár... 

A HARMADIKAT! 
Hipp-hipp-HURRÁ!

Két dolgot találtam ki a blog évfordulója kapcsán. Az egyik, hogy készítettem neki reggel egy saját FACEBOOK OLDALT, aminek a widgetje már be is van illesztve a jobb oldalsávba ( arra à ) meg ide a bejegyzés alá, vagyis mostantól a Hagyjatok! Olvasok! blogot el lehet érni a facen is.


Kövessetek, kommenteljetek, küldjetek képeket a nyereményeitekről, amiket korábban nálam nyertetek, vagyis csináljátok azt, amit az ilyen oldalakkal szoktatok. (Nem, nem tudom, mi a szokás. Majd megtanulom. ;)) Nem szeretnék naponta ötvenezer posztot kilőni a frissetekbe, szóval no para… ;)

A másik, amit kitaláltam egy nyereményjáték...

Vagyis HÁROM nyereményjáték!

Három korábban olvasott recenziós példányt lehet megnyerni nálam. Mind a háromról írtam már a blogon, de ma csak az első könyvre fog fény derülni… a következő játék jövő hét pénteken (március 10.) kezdődik, a harmadik pedig az azt követő pénteken (március 17). 
Mindegyik könyvért március 24-e éjfélig lehet játszani, vagyis az első könyvért három hétig, a másodikért két hétig és a harmadikért egy hétig tudtok játszani.

3 év, 3 játék! Kezdjük el!

AZ ELSŐ NYEREMÉNY:

(A könyv blogos értékelése elérhető a címre kattintva!)



FÜLSZÖVEG:
Szenvedély nélkül lehet élni, de vajon érdemes?
Jason Scott az FBI kommandós alakulatának tagjaként élte nem éppen hétköznapi életét. Egy napon azonban, egy balul elsült akció után, minden a darabjaira hullik körülötte. Létezésének új értelmet keresve elvállalja egy befolyásos szenátor lányának védelmét, ám hamar rá kell döbbennie, hogy nem kell a csatatérre lépnie, hogy kemény küzdelmeket éljen át.
A szépséges és lázadó Nina legfőbb szórakozása testőrei megleckéztetése. Mindennapi csatározásaik ellenére mindketten érzik, hogy lassan feltámad bennük az egymás iránti fékezhetetlen vágy, míg végül a lány egyszer csak meglátja a felszín alatt rejtőző valódi Jasont, és ráébred, hogy ő sokkal több mint egy testőr.
Heves ellenállásuk dacára hatalmába keríti őket a szerelem. A sors azonban újra és újra próbára teszi őket: támadások, ármányok, sötét titkok kereszttüzében rá kell ébredniük: a szerelemben nincs megalkuvás.
Vajon mindkettőjük vonzalmát csak a szenvedély mozgatja? Vajon van jövője a szerelemnek a múlt árnyékában?

A JÁTÉK:

1) Légy a blog olvasója! ;)
Nagyon remélem, hogy az értékelésekkel és a recenziókkal sikerül kedvet csinálnom 1-1 könyvhöz, amire régóta vártok, vagy amibe egy jó ajánlás nélkül nem kezdenétek bele. A könyves bloggerek ezért írnak, tiszteljük meg őket azzal, hogy nem csak a potya könyvre hajtunk… 
A Facebook oldal kedvelését, követését külön köszönöm!

2) Hozzászólásban írd meg, hogy melyik kortárs magyar író vagy írónő munkássága ragadott meg (és miért)! (+ 1 pont)
(Update 2017/03/04: Sorry, férfi és női írók is jöhetnek, elírtam. :))

3) Ugyanabban a hozzászólásban írd meg, hogy melyik magyar író vagy írónő könyvét / sorozatát ajánlanád nekem? (+ 1 pont)

Muszáj hozzátennem, hogy ha olvastam és/vagy írtam róla a blogon, akkor nem minősül érvényesnek a hozzászólásod. (Cheat: sasold meg a Molyos olvasmánylistámat, ha tutira akarsz menni.)

4) SORSOLÁS: 2017. március 25-én vagy 26-án sorsolom ki mind a három regényt!

FONTOS!

Tudnivalók, vagyis ez az apró betűs rész:
- ezúttal is a miniwebtool.com –al sorsolok;
- nem fogok külön értesíteni senkit;
- a nyertesek neveit közzéteszem egy blogposztban és külön a Facebook oldalon is, szóval érdemes figyelni;
- a nyereményt kizárólag Postaautomatába, Weboxba, Foxpost automatába tudom küldeni, illetve postán maradó is lehet - akkor jelentkezz a játékra, ha valamelyik megoldás belefér;
- ha 2017. március 31-ig nem jelentkezik egy nyertes, akkor új nevet fogok sorsolni.

Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!


26 megjegyzés:

  1. Halló!!!

    Szóval engem Kemese Fanni inspirált vagyis inkább adta vissza a hitem magyar írókba, mert előtte a kötelezőknél megáll a tudományom, szóval ő törte meg a jeget. Azóta pedig rendületlenül olvasom a jobbnál jobb magyar írók tollából született könyveket. Az ajánlásom pedig kettő könyv is lenne, mind a kettőt nemrég olvastam és szerintem Neked is tetszene. Az egyik Timár Krisztina: A látszat mesterei, a másik pedig Barczikay Lilla: Anyám teremtményei.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    1)Katalin Széll néven követlek itt.
    2)A magyar kortás írónők közül két nagy kedvencem van Anne L.Green és Baráth Viktória.
    Miért ők a kedvenceim?-Mert nagyon rég olvastam magyar írótól olyen könyvet,amelyet
    alig lehet lekötni és elgondolkodtató.
    3)Nehezen jutott eszembe hirtelen magyar író vagy írónő akinek sorozata jelent meg.
    Holden Rose(Kovács Attila)gyerekkönyv író neve ugrott be.Egy kötetét olvastam A harmadik-Howard Matheu különös esetei,igaz gyerekeknek szól,de jó kis olvasmány.Nekem tetszett.

    VálaszTörlés
  3. NAGYON BOLDOG BLOGSZÜLINAPOT KÍVÁNOK!!!! :) :)

    Én is játszanék :) Nézzük sorra a pontokat
    1. Eddig meg voltam róla győződve, hogy Bloglovinon követlek, de most látom ám, hogy se ott, se bloggeren.... hát ez van, egyedül a moly-on, nem tudom az számít-e, de ha nem, akkor legfeljebb kizársz a játékból ;)
    2. Engem J. Goldenlane munkája ragadott meg, főként a történetvezetése és a humora miatt.
    3. Az ajánlásom számodra: Átkozott Hannah Brown, a Lana Millan álnevű, titokzatos magyar írónőtől. Tudom, hogy a chick lit nem a kedvenced, de ezt imádni fogod a humora miatt. :)

    Gratulálok a facebook oldaladhoz! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Boldog Blogszülinapot kívánok!
    1./ Rendszeres olvasója vagyok a blognak.
    2./ A kedvenc magyar írónőm Borsa Brown. Imádom a stílust, ahogy ír, a könyvbeli karaktereit.
    3./ A 2.pontból következik, hogy Borsa Brown könyveit, sorozatait ajánlom olvasásra. A maffia trilógia és Az Arab sorozat. Nálam Az Arab az abszolút kedvenc! :-)
    Véleményem szerint az az olvasó élvezi ezeket a könyveket, aki alapból is romantika, erotika rajongó.
    Köszönöm a játékot és a lehetőséget! :-)

    VálaszTörlés
  5. nagyon jó lehet három évesnek lenni, gratulálok! :))
    1) gab-ként követlek, s nagyon örülök, hogy ilyen sokat olvasol, mert szerencsére nagyon hasonlít az ízlésünk...
    2) a kedvenc magyar kortárs írónőm On Sai, egyszerűen minden általa leírt sort szeretek. annyira kiforrott a stílusa és végiggondoltak az általa megalkotott világok és szereplők.
    3) szerintem nagyon szeretnéd a Szivárgó sötétség sorozatát is, szerintem ez sikerült eddig a legjobban! ;))

    VálaszTörlés
  6. Szia! :)
    1. Már egy ideje követem a blogod. :)
    2. Hm.. nem igazán tudnék egyet kiválasztani. On Sai Calderon sorozata nagyon tetszett, igen egyedi történetet sikerült alkotnia, gyanítom, hogy majd a Szivárgó sötétség sorozattal is így járok. Virág Emília Sárkánycsalogatóját imádtam. Tetszett, hogy Magyarországon játszódott, hogy agyament humora van. Viszont az abszolút favorit írónő számomra Leiner Laura, akármennyire is kinőttem belőle. Mindig ki tud robbantani a kis világomból. Mindig vihogásra késztet. Úgy tökéletes, ahogy van. :)
    3. Meglepődtem, hogy Böszörményi Ambrózy sorozatát még nem olvastad, mindenképp ajánlom. :) Illetve egy újabb felfedezett számomra George Cooper: Magánügy. Mai világban játszódó krimi, de igazán jó karakterekkel, és sok-sok szállal. :)
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Boldog születésnapot a blogodnak!
    Előre is köszönöm a lehetőséget,hogy az eggyik kedvenc írónőm könyve kerül kisorsolásra,ebből adósik ,hogy Anna L.Green írásmodja ragadott meg,bár bevallom kicsit vonakodva ugyan ,de elkeztem magyar íróktól/írónőktől olvasni,de nem bántam meg.Majdnem az összes könyvét olvastam az írónőnek és kivétel nélkül mindet imádom.
    Egy könyvsorotatot Böszörményi Gyulától szeretnék ajánlani mégpegig az Ambrózy báró eseteit.
    A blogodat Papp Nikolett néven követem.
    Még egyszer köszönöm a lehetőséget !:)

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Jelenleg Hajdú-Antal Zsuzsanna a kedvenc magyar írónőm, és ha már épp őt mondtam, akkor a Léggömbök című könyvét ajánlanám.
    Boldog blogszülinapot, és köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  9. Szió!
    Először is nagyon-nagyon-nagyon boldog szülinapot!! <3
    Remélem még lesz egy pár :DD
    Sajnos engem is a molyos nyerményjáték vonzott ide.
    De mint mindig, most is először egy kicsit körbenéztem a blogon. És egyszerűen az értékrlések, Booktag-eg, az oldal stílusa/kinézete, egyszerűen minden megfogott^^. Fel is iratkoztam a blogra, kár lenne kihagyni...

    Viszont én most erre nyereményjátékra nem jelentkeznék, a könyv nem éppen az én izlésem. Talán majd a következőre :)

    További jó blogolást!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ezt a kedves hozzászólást! :))

      Törlés
  10. Szia!
    1. Már egy ideje követem a blogod.
    2. Van konkrét oka, hogy csak írónőt lehet írni? Akkor On Sai, mert mindig felderít, Virág Emília, mert megnevettet, és Leiner Laura, mert lehet a könyveiről bármit mondani, de így is, úgy is el fogom olvasni a következő könyveit is.
    3. Én is ajánlanám Böszörményi Gyula Ambrózy báró eseteit. Bár nem új könyv, de Szabó Magdától a Születésnap nagy kedvencem, és kíváncsi lennék, hogy mit gondolsz Péter Szabó Benjámin Az első küldetés (Epic 1.) című könyvéről. Ajánlanám még Böszörményi Gyula Monyákos Tuba-történetek-et. És On Saitól az Esővágyat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági!

      Nincs különösebb oka, hogy csak írónőt lehet, egyszerűen lemaradt, hogy férfi is jöhet. Köszönöm, hogy szóvá tetted, máris javítottam / bővítettem a posztot! :)
      -A.

      Törlés
  11. Szia! :)
    Kedvenc magyar írónőm A. O. Esther. Még csaj az Összetört glóriák sorozatot olvastam tőle, de az is fantasztikus. Pörgős, izgalmas, szerethető szereplőkkel. Láttam, hogy a Gombnyomásra sorozatot már olvastad tőle, én ezt is ajánlanám.
    Amit pedig ajánlanék az Szurovecz Kitti: Fényemberek sorozata lenne. Én egyszerűen imádtam. Csodásan van megírva, vegig izulsz a szereplőkért.

    VálaszTörlés
  12. Sziia :)
    Az én kedvenc magyar írónőm Helena Silence, egyszerűen fantasztikus ahogy ír *-* és ezért tőle ajánlanék egy két részes sorozatot, ami nagy kedvencem :) Enigma és Üveghíd

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  13. Szia! :)
    Ezen a néven követlek, gratulálok a bloghoz és boldog szülinapot!! :)
    Nálam abszolút Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című könyve rántott vissza a magyar kortárs írókhoz, bevallom előtte nem igazán olvastam magyar íróktól, azóta többet is, és nem csalódtam. :)
    Most én is egy magyar írónőtől szeretnék Neked ajánlani, aki már eléggé ismert, viszont ez egy nem megszokott műfaj tőle, Szurovecz Kittitől a Hópelyhek a válladon című könyvet ajánlanám. Most olvastam el és hű..hát teljesen letaglóztam tőle, remélem rád is ilyen hatással lesz. :)
    Köszönöm a lehetőséget a játékra, további sok sikert kívánok Neked :)

    VálaszTörlés
  14. Szia, Ecsedi Éva néven követlek.
    Nekem Lakatos Levente Loveklub könyvével kezdődött felnőttkorom könyvmollyá válása:) Tőle ajánlanám Dr. Lengyel sorozatát. Nekem a Bomlás és az Aktus voltak a kedvenceim.

    VálaszTörlés
  15. Kedves AniTiger! Köszönjük a nyereményjátékot :)
    1.pont teljesítve, Emese Kovács néven követlek!
    2. Mindenképp Leiner Laurát mondanám, mert az Szjg sorozatnak köszönhetem az olvasás szeretetét.
    3. Amit én ajánlanék: Böszörményi Gyula A Rudnay-gyilkosságok című könyve az egyik legjobb magyar olvasmány. Bár mondhatnám Helena Silence Enigmáját, vagy P.C Harris Árnyoldalát.

    VálaszTörlés
  16. Szia, már régóta követem a blogod :)
    Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten sorozata teljesen levett a lábamról. Egy olyan korba repít vissza ahova szívesen visszautaznék az időben. Ha a könyveit olvasom, teljesen eltudok merülni a történetben, ilyenkor megszűnik számomra a külvilág :)
    Benina:Megsebzett szabadság c. könyvét ajánlanám neked. Nagy kedvencem, minden van benne: magyar történelem, szerelem, harc:)

    VálaszTörlés
  17. Szia!

    Boldog Blogszülinapot kívánok!

    1.) RenátaP néven követlek itt.
    2.) A kedvenc magyar írónőm jelenleg Fejős Éva, kellemes kikapcsolódást nyújt egy-egy olvasmánya :-)
    3.) Ajánlatom Velencei Rita: Kávé és krémes c. könyve, izgalmas, szórakoztató, csajos.

    Köszönöm a játékot és a lehetőséget! :-)

    VálaszTörlés
  18. Szia!

    Természetesen én is gratulálok a sikeres blogodhoz! ^^

    Sz.Heni néven követlek. :)

    Én személy szerint sokkal jobban szeretem olvasni a magyar írók könyveit, mint a külföldi írók regényeit, így sok kedvencem van, de kettőt mindenképpen kiemelnék.
    Az első az Benina lenne. Az ő könyve miatt szerettem meg igazán olvasni, nem mellesleg az övé volt az első elolvasott VP könyvem. A Bíborhajú sorozatát nagyon ajánlom neked.
    A másik pedig Böszörményi Gyula, akitől láttam, hogy már több regényt is olvastál. Ezért most ajánlanám neked az Ambróczy báró eseteit. Nekem januárban volt szerencsém elolvasni az eddig megjelent részeit,és az egyik kedvenc könyv sorozatom lett. Egyszerűen imádtam! ^^

    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  19. Szia! :)
    Most bejelöltem a molyos kedvencelést, hogy lássam a bejegyzéseid. Már régóta elakarom olvssni az egyik könyved, sokszor szembejött velem.
    Szóval tudom, hogy olvastál Böszörményitől, de nem azt a sorozatot amit írni fogok. Ő az egyik kedvenc magyar íróm, egyszerűen hihetetlen mennyi életet tud adni a történeteinek. A Leányrablás Budapesten olvastam tőle először. Meglepett az a rengeteg adat, infó amit az akkori időszakról képes volt összegyűjteni és ilyen varázslatos és részletes módon tálalni.
    A szereplők többsége igenis létezett akkor, de hozzáfűzi lábjegyzetekben hogy miként létezett a a valóságban és mi az ami csak a képzelete szüleménye. Nagyon tetszett ez a világ :) Ajánlom mindenkinek. A molyon sem véletlen, hogy ilyen jó értékeléseket kapott.

    VálaszTörlés
  20. Szia! :)

    1. A blog olvasója lettem Alessana Sy néven :)
    2. Az első kortárs magyar írónő számomra nem volt más, mint Helena Silence. Döbbenetes volt, mikor elolvastam a molyos adatlapját az írónőnek. Teljesen ledöbbentem, hogy magyar. Azt hiszem őnála nyitódott fel a szemem, hogy igenis egy magyar író/írónő képes világszínvonalon publikálni.
    3. És utoljára, én őt ajánlanám a figyelmedbe. Enigma című kétregényes sorozata le-te-he-tet-len. :)

    Köszönöm szépen a lehetőséget!
    Sok szerencsét mindenkinek! :)



    VálaszTörlés
  21. 1. a blog olvasója lettem sara.susan1981 néven.
    2.Az első kortárs magyar író, akit a mai napig szívesen olvasok újra Tokaji Zsolt. A humoros fogalmazásával fogott meg, ami mögött mélyebb tartalom rejtőzik. :)
    3. Ajánlani pedig jelenlegi nagy kedvencemet Borsa Brown-t ajánlanám. Tőle is az Arab könyveket, mert egyszerűen fantasztikusak! :)

    VálaszTörlés
  22. Szia!
    1. A blogod olvasója Diána Molnár néven vagyok.
    2. Az első kortárs író akitől olvastam az évekkel ezelőtt Benina könyvei voltak. Bevallom eddig nem olvastam sok kortárs magyar írótól származó könyvet, de nemrég fejeztem be Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatának a 3. részét is, és azt kell hogy mondjam, én eddig ennyire nem imádtam még sorozatot/könyveket mint ezeket! Mivel magyar író, ezért nincsenek benne fordítás utána furcsa kifejezések, tiszta, magyar nyelven íródott könyv, amiben egy hihetetlen írói logika és munka van, egy varázslatos világgal, ami egykoron valóság volt. Rám nagyon nagy hatással volt ez a sorozat, most is izgatottan várom a következő részt. Ezen fellelkesülve, belekezdtem egy másik magyar írótól származó könyvbe is.
    3. Egyértelműen ajánlom ezt a sorozatot neked is, Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten az első részt kezdésnek. :)

    VálaszTörlés
  23. Szia!
    Mondanám, hogy a kérdéseken gondolkodni se kell, de mindig olyan nehezeket kérdezel... Először Benyák Zoltánt szerettem volna ajánlani, de mivel őt már ismered, inkább egy olyan nevet említek, akitől még a lista szerint még nem olvastál. ;)
    Engem leginkább Kae Westa munkássága inspirál, mert őt még azelőtt ismertem meg, hogy nyomtatásban publikálta volna a műveit. Évekig egy amatőr írói oldalon publikált, szerkesztette és moderálta mások műveit, emellett hasznos tanácsokkal látta el a többi hozzá hasonló feltörekvő írópalántát. Mivel azóta már jó néhány év telt el, elmondhatom, hogy nagyon szép ívet járt be, rettentő sokat fejlődött, és az első Aranymosásos kudarc után se adta fel, bebizonyította, hogy igenis tehetséges író. Most készül a harmadik regénye, ami, ha minden jól megy, áprilisban jelenik meg, emellett pedig rendkívül aktív a közösségi oldalon, és megszámlálhatatlan regényötletet rejt még magában. Azért ajánlom Neked, mert gyönyörűen ír. Tényleg. Ugye Benyák Zoltán akartam írni először, aki már-már szépirodalmi magasságokba emeli a szórakoztató irodalmat, de mellette Kae Westára is érdemes odafigyelni, ha szép, érzékletes leírásokat akarsz. A szereplői élnek, lélegeznek, együtt sírsz és nevetsz velük. Ó, és mondtam már, hogy páratlan világot épít fel a semmiből? Eddig két megjelent könyve közül a Karvalyszárnyont ajánlom inkább, és kérlek, ne ijesszen el a zsoldosok, királyok és a középkori hangulatú világ. Nálam jobban senki sincs ez ellen, legalábbis a regény előtt ezt gondoltam, egyszerűen mégis imádtam. Izgalmas, pörgős, sok szerethető karakterrel, meglepően vicces párbeszédekkel. Szóval csak biztatni tudlak, hogy kezdj bele, minél hamarabb! ;)

    VálaszTörlés
  24. Szia! :)
    Szvoren Edina magával ragadott a könyvei őszinteségével és emberiségével.
    Ajánlom Borsa Brown: Az Arab című sorozatát!
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés