2016. november 27., vasárnap



A karácsonyfa alá jó lenne egy könyv... vagy több! (Levél a Mikulásnak! Jelige: remélem, még időben)


Kedves Mikulás!

A múltkor, amikor végigtúrtam a veszprémi piacot Jane Austen Emmája után, akkor morogtam is neked, hogy nem bánnám, ha az említett mű csak úgy a fa alá kerülne… ha már 2014 óta keresem sikertelenül az ország leglehetetlenebb pontjain, minden szembe jövő piacon, Csanak Dóra fordításában. Tudom, tudom, ne állítsalak lehetetlen feladatok elé, mert megszívják a manóid! Örülnék én Julianne Donaldson: Edenbrooke című kötetének is, hiszen várhatóan hozza a Jane Austen-hangulatot!



Hozzá kell tennem, hogy nem csak egy Emmának örülnék a fa alatt, hanem Simonnak is meg az ő Homo sapiens-lobbijának! Idén érdekelni kezdtek a kiadásba került LMBT(Q) kötetek és ebben ráadásul van egy titokzatos „kivel levelezik főszereplőnk”-szál is, amit már kifejtettem a Cinder és Ella könyv értékelésemben (itt), hogy imádok!



A másik problémám az, hogy a napokban szembejött velem egy csodás borítópáros, ami egy frissen megjelenő könyv két kötetét fogja ékíteni és TIGRISES! Ha lehetne két könyv a fa alatt, akkor őt választanám (J. Goldenlane: Csillagok szikrái I-II.) meg esetleg az egyik előzménykötetét, amit még nem olvastam, bár nagyon is tervben van – és idén már meg is vettem egyszer, csak akkor azért, hogy a barátnőm polcát ékítse. (Hogy értsd is, mit gagyogok, kedves Miki, Jeffi megkapta tőlünk ajándékba a Holdnak árnyékát! De biztos láttad, hiszen az a kukkolós fajta vagy – ahogy anyukám szokta mondani…)



Ha azt mondanád, hogy lehet 3 könyv is a fa alatt, lehet, hogy elcsábulnék és vagy Tahereh Mafi: Ne érints-trilógiáját választanám vagy Becca Prior: A tanítványának 3 részét.



Mivel jó fej vagy és nagyon dögösen áll rajtad a vörös-fehér kombó (Csak mondom! Semmi hátsószándék vagy nyalizásos eset nem áll fenn!) úgy gondolhatod, hogy az összetartozó kötetek egy könyvet alkotnak – És milyen okos vagy! Hiszen én is így vélekedem erről! – akkor örülnék Stephen King bácsi két duplakötetesének (AZ 1-2. és A búra alatt I-II.) meg a Borzalmak városának! Ahha, szóval nem így gondolod.



Azonban, mint már említettem is: én egyetlen egy könyvnek is örülnék a fa alatt! Ne hidd, hogy telhetetlen vagyok!

Tudod, mit szeretek még? Azt, amikor a gamer-szívem együtt dobog a könyvekkel, vagyis az olyan regényeket, amikor valahogy találkozik a számítógépes/számítógép játékos világ a könyvekkel. Mondom a listát, amely listának BÁRMELY elemétől eldobnám a hajamat, ha a fa alatt landolna:



Na, de félre a gépekkel, a normális sztorikat is szeretem! Bírnám ha valamelyik Szépség és szörnyeteg újramesélés a fám alatt teremne – ha már idén nem kapok igazi fát, csak egy bénácska műfenyőt… De félre bánat! – számolhatok a Tüskék és rózsák udvarával vagy a Kegyetlen szépséggel? Oké, aláírom, hogy talán rossz példákat hoztam fel a normálisra, hiszen mind a két regény eléggé… hmm… FANTASY. De ez a zsánerműfajom, hagy ne menjek emiatt a falnak! Esetleg egy Joanne Harris: Rúnajelekről lehet szó? 



 Rendben, de sértődékenyek vagyunk ma, Miki! Biztosan nem a régi dolog miatt pörölsz velem, hogy átraktalak december 25-re, mert december 6-án inkább apukám névnapját tartjuk? 100%, hogy nem megint emiatt borongsz? Jó, elhiszem… Akkor ne mondogasd, hogy hosszú a lista! Hiszen csupán egyetlen könyvet kérek!



…vagy talán abbahagyom, mert valóban kezd egy hosszú listára hasonlítani a bejegyzés, pedig csupán arra akartam rámutatni, hogy sok-sok évig nem volt könyv a fa alatt. Oké, tudom, hogy frankó barátaim vannak, akikkel intézzük egymásnak a fa alá valót. Elhiheted, hogy napok óta csak csomagolok és csomagolok és csomagolok! Csak gondoltam, azért bepróbálkozom Nálad is, hátha…

 U.I.: A könyveken kívül a hasamat is szeretem! Kiegyezhetünk egy kontakt grillben? Tudod, olyanra, amilyet A séf (2014) című filmben láttam!


                                  Sok szeretettel,


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése