2014. december 18., csütörtök



Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe



„A lélek rettenetes valóság. Lehet venni, eladni, csereberélni. Lehet megmérgezni és megjavítani. Mindnyájunkban lakozik lélek. Én tudom.”


Fülszöveg:
{

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel…

Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet.

{

Dorian Gray képmása címmel is megjelent.
Eredeti mű: Oscar Wilde: The Picture of Dorian Gray
Eredeti megjelenés éve: 1890
Kiadta: Filum
234 oldal · ISBN: 9638347554 · Fordította: Kosztolányi Dezső


Szerintem:
{

Olyan furcsán-gyorsan volt vége. Alig tértem magamhoz.
Olyan filozofikus volt. Egyszerűen imádtam Lord Henry szövegét, fejtegetéseit.
Olyan szomorú volt. Annyira szörnyen szántam Basilt…

A mondatoknak súlyuk van, mondanivalójuk nehéz, nem csak átfut az olvasó a szövegen, hanem beledermed a gondolatokba. Van mit megemészteni utána. Mély és sokatmondó. Nagyon bírtam Lord Henryt, imádtam a párbeszédeit Gladys hercegnővel (bár ezekből túl kevés volt). Jók voltak az éveket leíró történetek, vágy és érdeklődés töredékek, de a legjobban - csak magamat ismételve azt tudom mondani, hogy – Lord Henry életfelfogása tetszett, abszolút szimpatikus volt.

Doriant és a történetét nem ilyennek gondoltam, dolgozott bennem a hallomásból összeszedett történet, aminek – természetesen - semmi köze nem volt az igazi regényhez. Ez is olyan klasszikus, amit mindenkinek magának kéne feldolgoznia.

[P.S.: Ha magát a kiadást kéne értékelnem, akkor 2 csillagot érdemelne. 

Könyvtári kötet, amit valaki rendesen meggyalázott, minden oldalon több sornyi szöveg aláhúzva, bevonalkázva (vastagon, ceruzával), a 201. oldalon pedig a gerinc mentén tollal az a szöveg van beleírva, hogy „Én nem tudom, de nem értem, mér’ kell aláhúzni dolgokat egy egész könyvön keresztül… Idegesítő. Nemde?” – de az! Sőt a tollal beleírás is!

Persze az én hibám, hiszen külön visszanyúltam ezért a kék keménytáblás kötetért, mert ennek voltak a legfehérebbek a lapjai és a legfeketébbek a sorai… ezt választottam 3 lehetséges kiadás közül. Pech! De nem csupán a beleírás a gond, hanem maga a kiadvány is annyi helyesírási, gépelési, szóismétlési, szókihagyásos hibát tartalmaz, hogy az gyalázat... Életem eddigi legrémesebb szerkesztésű könyve...]



Értékelés: 4,5



Bővebben:
{

Igazából már régen el szerettem volna olvasni ezt a könyvet, mert magáért a Dorian Gray-kultuszért odáig vagyok. A hiú férfi, aki Nárcisszusz-mód beleszeretett a képébe, mely maga helyett öregedik! Csodás elgondolás!



„Minden bűnéért, melyet elkövet, egy-egy folt mocskolja szépségét és tönkreteszi.”




A képmás az ember bűneit tükrözi, amelyeket elkövetett, de a könyvben nincs túl sok bűne… inkább csak liezonok, 2-3 halálesetet is köthetünk hozzá, kokainista is, de a könyvben a bűneire inkább csak utaltak. Akárcsak a párválasztásaira. Mindig csak nők? Hát Henry és más férfiak? Kíváncsi vagyok, hogyan vitték filmre…



„Mindjobban beleszeretett tulajdon szépségébe, mindjobban érdekelte tulajdon lelkének romlása.”



Szerintem Kosztolányi nagyon szépen fordította, de azért érdekelne Schöpflin Aladár féle fordítás is. Igazán csak a rengeteg hiba rontotta el a könyves-élményt, mert bár nem túl sok a cselekménye, de jó kis könyv ez. Tulajdonképpen szituációkat teremtett az író a mondandójához, amit Lord Henry, Gladys, Basil, Dorian és még sokan mások által kap meg az olvasó.


A Vane-szál


Az első bűn, amibe Dorian beleesett, hogy megrontotta egy tiszta lány játékát, aki beleszerelmesedett a Mesebeli Hercegébe. Sybil Vane zseniális színésznő volt egy sokadrangú színházban, ahova Doriant a szeszélye vitte aznap. Első szerelme, jegyese egy fantasztikus színésznő volt, aki kiábrándult a színjátékból, mert rádöbbent az életre a szerelem által, amit érzett. És onnantól már nem tudott játszani, pedig a férfiúcskát a sokszínű főhősnők vonzották, amiket eljátszott neki a leány.


Aztán meg kiábrándult belőle, a játékából, kidobta és megjelent a kegyetlensége a képen. Egyébként nagyon jól van leírva, tetszett az egész Vane-szál is. James feltűnése, a halálok. Nem volt hangsúlyos, de nem is sikkadt el!


Filmen:
{

Több filmes feldolgozása is létezik az alaptörténetnek, úgymint



De én mégsem ezekben a feldolgozásokban találkoztam először Dorian Grayjel, hanem egy gyűjtőfilmben, amibe pár goth karaktert dobáltak össze és kanyarítottak nekik egy közös sztorit:

  • A szövetség (2003, (The League of Extraordinary Gentlemen) – port.hu / IMDb)


Mivel egész biztosan nem bírnám ki vinnyogva röhögés és/vagy fetrengés nélkül a 2004-es filmfeldolgozásban Josh Duhamelt szőkén, így kénytelen leszek a 2009-est megnézni. (Egyébként is szeretem Ben Barnest, hiszen inkognitóban ő Narnia királya, Caspian!)



Idézetek:
{


Ma este láttam először életemben, milyen kongó, milyen hamis, milyen buta és üres az a csillogó színjáték, melyben eddig játszottam. Ma este először ocsúdtam annak a tudatára, hogy Rómeó csúf és vén és festett, hogy a holdfény a kertben hazug, hogy a díszlet közönséges, és hogy a szavak, melyeket mondok, koholt szavak, nem az én szavaim, nem azok a szavak, melyeket mondanom kell. Te valami magasabbat adtál nekem, aminek minden színművészet csak a visszfénye.

{

Én szigorúan osztályozom az embereket. Barátaimat a szépek, ismerőseimet a jellemesek, ellenségeimet az okosak közül választom ki. Ellenségeink kiválasztásában sohase lehetünk eléggé óvatosak. Egyetlenegy ellenségem sincs, aki tökfilkó volna. Többé-kevésbé mind okosak, s így aztán becsülnek engem. Nagyon hiú vagyok? Szerintem igen.

{

Féltékeny vagyok mindenre, aminek szépsége nem hal meg. Féltékeny vagyok az arcképre, melyet rólam festettél. Miért tartja meg azt, amit én elvesztek? Minden múló pillanat elrabol valamit tőlem és odaadja neki. Jaj, ha megfordítva lenne. Bárcsak a kép változna és én maradhatnék mindig az, aki most vagyok. Miért is festetted? Egy napon majd kigúnyol engem – irtózatosan kigúnyol.


{ { { { {


Képgyűjtemény a Pinteresten: Dorian Gray arcképe.

Különböző kiadások borítói a GoodReads-en!


{ { { { {




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése