2014. június 11., szerda



Kerstin Gier: Zafírkék (Időtlen szerelem trilógia 2.)


Mindannyian láthattunk már olyat,
hogy egy csésze leesik az asztalról,
és darabokra törik,
de azt soha nem fogjuk látni,
ahogy egy csésze ismét összeáll darabjaiból,
és visszaugrik az asztalra.
A rendezetlenségnek vagy entrópiának ezen növekedése
különbözteti meg a múltat a jövőtől,
és kölcsönöz ilyen módon irányt az időnek.
(Stephen Hawking)

Fülszöveg:

Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)

Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!

Romantikus, humoros, példátlan – Gideon és Gwen kalandjaival Kerstin Gier mindenkor elvarázsolja közönségét.




Eredeti mű: Kerstin Gier: Saphirblau
Eredeti megjelenés éve: 2010

*

Könyvmolyképző, Szeged, 2011  / 358 oldal · 
ISBN: 9789632454702 · Fordította: Szakál Gertrúd

Szerintem:


*

Úgy néz ki, hogy a héten a nagy és szépséges szerelmi vallomások hete van porondon, ugyanis itt is és az Üvegvárosban is különösen szívhez szóló, gyönyörű vallomást tett valaki valakinek. 1-1 nap eltéréssel olvastam őket és csak sóhajtozni tudok, ha eszembe jutnak…

…és a könyv többi része is csodálatos, ha már itt tartunk. Van bőgnivaló, röhögnivaló, izgulós, pirulós. Előfordultak „Awww…” és „Jajj, neeee…!” –pillanatok is a könyvben. Vannak új, nagyon szeretem; nagyon utálom; és ehh, ez meg minek ide – szereplőim. Zeneileg - végre lekattantam a Frank Sinatra számokról, áttértem egy másik régi kedvencemre: Bon Jovi-ra. _Hallelujah_

A trilógia mindegyik borítója nagyon tetszik, de borítóstul és történetestül ez a könyv a kedvenc: innen nehéz –számomra- csodás befejezést írni. (Meg amúgy sem szokásom szeretni a befejező részeket… Ez van, Kerstin Gier!)

Annyi mondanivalóm lenne még, de spoilermentesen csak ennyit tudok mondani: ezt érdemes volt elolvasni, nagyon tetszett. Spoileresen (és kevésbé rajongósan) meg bővebben lejjebb!


Értékelés: 5*


*megszerzem, ha beledöglök is

Spoiler éééééééés Durca:

*

Azt hiszem, hogy a Holló című film óta egyértelmű, hogy a holló nevezetű madár a halottakkal kapcsolatos jelenség, nemde bár? Egyébként bírom Gwendolyn-t, vannak jó pillanatai (a nagyapjával, a cigizéssel, Xemerius kémkedni küldésével, satöbbi…), de olyan nincs, hogy X csodabogárnak két totál nem összefüggő „baja” van! Kiskorától szellemekkel és vízköpőkkel cseverészik, látja és hallja őket, de fel sem merült benne, hogy lehet ő kapta A GÉN-t? Ez cseppet valószínűtlen volt számomra.

Megalázónak éreztem Charlotte és Giordano összefogását. Értem, hogy „szegény” Charlotte élete értelmetlenné vált, de a pali lojalitása nem tette elfogadhatóvá a gusztustalan viselkedését... Amennyire megszerettem az első megjelenésekor Madame Rossini-t, annyira megutáltam a multi milliárdosunkat, Giordano-t, akit picit eltérve a tárgytól, de tökéletesen tudna alakítani a kedvencem: Woody Harrelson. Nagyon őt láttam magam előtt, pedig a színészt imádom – a karaktert utálom!  

Kiborít Lord Alastair és a Firenzei Szövetség, viszont ennek ellenére nagyokat röhögtem a Darth Vader-es szituáción! Drukkoltam is, hogy Gwen becsípjen, de ez felülmúlta az elképzeléseimet! 

(Durva, hogy mégsem volt senkinek elég esze firtatni ezt a szellemhez beszél a részeg csajszi dolgot…!)



A pillanat, amikor földhöz akartam vágni a könyvet? Akkor jött el, amikor szembe jött az a fejezet bevezető, miszerint „A holló halálával eljövend az idő…” – NEM, NEM és NEM! Annyira jól szórakoztam…
Két lehetséges befejezést látok magam előtt: 1) Harry Potter –féle önfeláldozás, aminek a végén mégsem hal meg Gwen VAGY 2) mostanság divatos főszereplő meghal, olvasó idegbajt kap-féle depi end. Mivel az ilyeneket unom, nagyom remélem, hogy meg fog lepni az utolsó rész!


A legviccesebb és legaranyosabb számomra Xemerius és az ő jelenetei, bár döbbenten veszem tudomásul, hogy a vége felé elkezdtem beleszeretni Gideonba! Hova vezet ez…

Valamiért minden Lucas+Gwen jeleneten el akartam bőgni magam, úgyhogy számomra a nagyapjával való beszélgetések voltak a legmeghatóbb pillanatai a könyvnek. Tényleg durván szíven szokott találni engem az ilyesmi.

Az utolsó szó jogán közlöm, hogy most azonnal mondjátok el nekem, hogy mi van a koordinátáknál! HOGY EZ NEM DERÜLT KI! Ejnye! :)




Idézetek:

*

– Jóságos ég! Hiszen ez egy kód! – kiáltott fel. – Ez abszolút csodálatos! Mindig is ilyenre vágytam. Már csak azt kell kitalálnunk, vajon mit jelent!
– Igen – károgott Xemerius. Épp a függönytartómon lógott. – Ezt nem most hallom először. Azt hiszem, ez is egyike azoknak a híres utolsó mondatoknak…


*

Gideon összeráncolta a homlokát. – Megtennéd, hogy egy percre elhallgatsz? Most épp össze kell ugyanis szednem minden bátorságomat, hogy szerelmet valljak neked. Az ilyesmiben egyáltalán nincs gyakorlatom.
– Tessék?
– Beléd szerettem – mondta komolyan. – Gwendolyn.

*

– Oké, akkor kezdjük elölről az egészet! Az én nevem Gwendolyn Shepherd. Örülök, hogy megismerhettelek.
– Xemerius – mutatkozott be a vízköpő, és egész kis pofája csak úgy sugárzott az örömtől. – Nagyon örvendek. – Azzal felmászott a mosdókagylóra, és mélyen a szemembe nézett. – Komolyan! Nagyon-nagyon örvendek! Veszel nekem egy macskát?

Rajongóknak jó hír:

Jön a film 2014-ben! Íme az előzetes magyar felirattal, amit egy drága molyci készített el.



A Képek a WeHeartIt.com-os Edelstein trilogy by Kerstin Gier gyűjteményemből vannak, a borítók a GoodReads kiadás gyűjteményéből!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése