2015. november 14., szombat



Robert Paul Weston: A híres hatodik Ghork (Szörnyen Titkos Részleg 2.)

 Köszönet a recenziós példányért a Kolibri kiadónak!
(FB / Weboldal / Moly)


– Nézzék, nincsen joguk ilyen förtelmesen bánni velünk jelentette ki Reggie, ahogy a lánc megcsörrent aranyozott, ékköves díszkardján. – Van fogalmuk róla, ki vagyok én?
– Ja – mondta Bildorf, aki Pibbel a bombasztodon bal váll-lapján ült –, egyszer békát vitt az Atlantiszra.
– Úgy érted, békét az Antarktiszra – pontosított Pib.


Fülszöveg:
Ha a lények nem szolgálnak műsorral, 
őket szolgálják fel – tálcán!

Amikor Jean-Remy, a folyton sóvárgó tündenevér táviratot kap rég elveszett húgától, Eloise Yvette-től, a Szörnyen Titkos Részleg újra felbolydul. A beszélő telegram szerint ugyanis a ghorkok elfoglalták a Heppleworth Élelmiszergyárat. Sőt azzal fenyegetőznek, hogy az ott dolgozó lényekből kotyvasztanak frenetikus finomságokat!
Elliot és Leslie vezetésével felkerekedik az egész részleg, és magukkal visznek mindenféle ghorkelhárító eszközt is. Amint megérkeznek, belecsöppennek a városka Kulináris Fesztiváljának forgatagába, ahol a legflancosabb étterem igen gyanús napi specialitást kínál. Elliot mégis megkóstolja, és máris fura zöld szőr nő a karján. Leslie pedig kénytelen homályos, szürke pacává válni…
Kedvenc Szörnyen Titkos Részlegünk és két szörnyen megváltozott segítőjük, Elliot és Leslie végül csápra kel a ghorkokkal, hogy leleplezze azok taknyos tervét. De vajon távol tudják tartani a falánk ghorkokat vacsoráig?

Könyv információk:

Eredeti cím: Gobbled by Ghorks
Eredeti megjelenés éve: 2014

Kolibri, Budapest, 2015
196 oldal · ISBN: 9786155541681· Fordította: Pék Zoltán
Illusztráció: Framestore

A sorozat részei:


Megvásárolható ITT:

(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Szerintem:
Szeretnék egy Wolf-Rémizzót karácsonyra, szívesen küldenék éneklő táviratot bárkinek (Viszonozni NEM kell!) és szívem szerint már indulnék is Simmersville-i Kulináris Fesztiválra!

Weston világa a szörnyekkel, a ghorkokkal, a találmányokkal, a mindenféle kajával – fantasztikus! Életemben nem hallottam még vészszarvasról és máris odáig vagyok egyért, sőt azt is tudom, mitől vakmerő egy vészszarvas! Megtudtam, mi a világ legszomorúbb száma és miért. Megtudtam, hogy kicsoda / micsoda az 1ISz. Az új dolgokon túl a régi bolondságok is újra előjöttek – ismét esszenciákat válogattak a fiatalok és a kajakritikusok sem adták fel, hogy erre a pályára állítsák egy szem fiúkat.

A régi szereplők mellé sok új karaktert kaptunk, és senki nem unalmas, egysíkú vagy hasonlít valaki másra. Nincsen ismétlés, mindenki abszolút egyedi tetőtől-talpig, kinézettől szövegig. Sajnáltam, hogy elmaradtak a megkedvelt illusztrációk, de cserébe egy, még az elsőnél is jobb történetet és lezárást kaptam. Az egész cselekmény izgalmas és kellően humoros volt. Többször meglepett egy-egy csavar, amikor azt hittem, hogy „Ó, de nyilvánvaló, hogy ez vagy az lesz”, akkor teljesen más lett végül!

Abszolút kedvencek:

- Csontropogtató Gügor szerelme,
- Leslie és Elliot barátsága,
- Kozmo Konstans,
- Reggie T. Poczak ezredes tengernagy!

Remélem, hogy folytatja még az író, mert kíváncsi vagyok Jean-Remy történetére, továbbá összesen 11522 féle szörny van és én mindegyikükre kíváncsi vagyok!


Értékelés: 5*
 
*(még mindig) i.m.á.d.o.m.
Ajánlás:

Gyereknek, felnőttnek egyaránt ajánlott, sőt javallott! Különösen ajánlott „Jaj, a szörnyek!” és a „Fosterék háza képzeletbeli barátoknak” mesék rajongóinak! Humoros, morbid, szerethető lényekkel teli történet.

A borító: Odáig vagyok ezért a bolondos, sötétben világítós, furcsa betűtípust virító, aranyos borítóért! Ugyanolyan figyelemfelkeltő, mint az első részé!

Illusztrációk: Sajnos elmaradnak a nagyobb rajzok a könyvből, de a kedvenceim – a fejezetek feletti találmány képek és az egyedi fejezet kezdő iniciálék – megmaradtak!

Kedvcsináló idézetek:
Orr-ghrok
Elliot vacsoráját hatalmas száj alakba rendezték el a tányéron. A zöldségajkak gonosz vigyorra torzultak. Nyers marhahúsból vágott puha rózsaszín íny villant ki alóluk, A kenyér- és sajtháromszögeket gondosan úgy rakták egymás mellé, hogy agyart formáljanak, Vajnyájtól csillogó lángvörös lazacnyelv nyúlt végig a tányéron.
– Bon appétit! – mondta a pincér, majd eltűnt a konyhában.
Elliot csak bámulta ezt az ételnek nevezett rémséget. És nem is csak rémes volt, de förtelmesen élethű is.
– Ha ez megmozdul, én meg nem eszem – mormolta maga elé.

– Okosak? Maga, uram, intellektuálisan annyira cizellált, akár a saját takonylövedékei.

– Mi, lények viszont évek óta tudunk a Számítógépesített Valószínűségi Mezőről. Ez dióhéjban azt jelenti, hogy a számítógép annyit ér, amennyit elhisz. Például ott a hibaüzenet: „Érvénytelen parancs.” Ez olyankor jelenik meg, amikor olyasmit kértek a számítógéptől, amit nem tart lehetségesnek. Vagyis szakmai kifejezéssel élve: „megsértitek a valószínűségi mezejét.” Kértek tőle valamit, de még ha az elméletileg lehetséges is, a számítógép azt gondolja: „Minek nézel engem? Karórának vagy számológépnek?” Hibaüzenetet láttok, de higgyétek el, hogy ezt gondolja.

♡♡♡♡♡
A képek a könyvhöz tartozó tábláról származnak: Szörnyen Titkos Részleg.
A könyv a Goodreadsen: Gobbled by Ghorks.
♡♡♡♡♡

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése