2015. augusztus 3., hétfő



AniTiger - Féléves könyves kiakadás booktag



Igazából most több posztnyi könyv is feltorlódott nálam, de nem igazán tettem túl magamat a legutóbb befejezett könyvemen (Prodigy – Született tehetség) és napközben a tévé előtt hesszeltem írás helyett (meg vasaltam, hajtogattam, ettem, lazultam, stb…). Bááár nem mondhatom, hogy nem tettek a mai mesék még jobban gallyra, ugyanis a Croodékat meg a Hős6ost néztem meg és mindkettő miatt tört a mécses… No, de ha nem is kritikával jelentkezem, de könyvekkel kapcsolatos ez a bejegyzés: egy booktag!

Tádááám!

Engemet RavenS hívott meg (Köszönöm szépen itt is!), aki a szép nevű Neverland is in your Heart blogot vezeti. Az ő booktag kitöltését a blogján olvashatjátok: < IDE katt >.

❖❖❖❖❖

1. A legjobb 2015-ös olvasmányod

Neil Gaiman: Szerencsére a tej jut először eszembe, ha az eddigi 2015-ös olvasmányaim legjobbjára gondolok, bár nem igazán fedi az igazságot – több kedvencet is avattam idén! De ez volt az, amit háromszor vagy négyszer is elolvastam, amíg nálam volt!
 
2. Legjobb folytatás, amit 2015-ben olvastál

Ha a nem ebben az évben kezdett sorozatokat nézem, akkor az SZJG 6 – Ketten viszi a pálmát párosban Tiffany Reisz: Az angyal című könyvével.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Tiffany Reisz: A szent vetekszik az új Az Olimposz hősei könyvvel (Rick Riordan: Neptunus fia). Azt hiszem, ma se leszek képes EGY DARABOT választani semmiből! (Örüljünk együtt, hogy nem TOP 5-öt írok, ugyanis eddig mindenhova tudnék!)

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Őszintén szólva most nem nagyon figyeltem oda arra, hogy mi fog megjelenni, de akkor gyorsan utána nézek a várható megjelenéseknek.
Eléggé várom:

…és a többi és a többi… idén még rengeteg kiadó fog sokféle könyvet megjelentetni szerencsénkre, én most MFKata Megjelenésre várva polcáról szemezgettem.

5. Legnagyobb csalódás

A Shakespeare manga (William Shakespeare – Sonia Leong: Rómeó és Júlia) akasztott ki annyira, hogy lepontozzam… itt nincs TOP5, csak ő és az összes csalódásom az övé!
Mi? Hogy nem írtam róla a blogra? Akkor most röviden pótolnám, de egyszerűen nem érdemli meg a saját posztot:

Szeretem ezt a történetet. Képes vagyok akármilyen feldolgozásban megnézni / elolvasni / meghallgatni, de azt hiszem, hogy a múltkori manga kilométereket ver rá erre! A Romeo x Juliet ugyan a Neo Verona nevű jövőben játszódik, de a stílushoz igazodott a nyelvezet és a történet is, amíg itt a régi shakespearei szöveghez egy modern japán mangát kaptam, mindenféle kütyüvel, motorral, jakuzával, satöbbivel.

Olyan gyenge lett, hogy fáj… például jön XY barát a hírekkel Rómeóhoz és beközli, hogy „…és tüstént lóra ültem, hogy jelentsem”. Nem, nem ültél lóra, ne hazudj… A manga elején legalább az érzelmi kitöréseket humorosra rajzolták, míg a végére már túl komolyan vették önmagukat és a munkájukat a készítők.


6. Legnagyobb meglepetés

Andy Weir: A marsi! Sosem hittem volna, hogy ennyire szeretni fogok egy igazi másik bolygón élős, űrhajós, űrben szuttyogós, igazi sci-fit, amiben igazából semmi (urban) fantasy elem nincs.

7. Kedvenc új szerző (debütáló, vagy számodra új)

Dan Wells, akitől elolvastam idén a Nem vagy sorozatgyilkos könyveket, aztán a Részlegesek első két részét is befaltam. Döbbenetesen ronda módon bánik a szereplőivel és nagyon csavarosak a sztorijai, de zseniálisan alkot. 

(A Részlegesek utolsó részét is csak azért tologatom, mert az az utolsó könyv a kezemben tőle…)

8. Legújabb könyves szerelem

Idén névnapomra, szülinapomra, Karácsonyra én egy Russel Blackwood-ot szeretnék kérni, ha lehetséges! A. O. Esther alkotta meg ezt a zseni cukorfalatkát, róla olvashattok a Gombnyomásra trilógia mindhárom részében. Szerencsére aktív szereplője a történetnek, így nem kellett benne hiányt szenvednem olvasás közben!

9. Legújabb kedvenc karakter

Atticus, a druida
Hűűű… és én előttem az egy posztra jutó Russel Blackwoodjaim számát!
Persze igazából nem is egy kedvencem akad:
  • Atticus O’Sullivan vasdruida bácsit nagyon megszerettem, még ha csupaszkodik is hébe-hóba;
  • SAMM egy zabálnivaló Részleges, aki kifejezetten humoros, ha azt nézzük, hogy végső soron egy gyilkoló gép;
  • IKO egy hangsúlyos mellékszereplője a Holdbéli krónikáknak – robot, barátnő és nagyon jó benyögései vannak;
  • a Halál általában egy eléggé mellőzött karakter, de Pratchett Kaszását nagyon nehezen lehetne mellőzni - annyi, de annyi élet és élni akarás szorult a figurába, hogy elképzelhetetlen, ha nem olvastál még Korongvilág-történetet.


10. Egy könyv, amin sírtál

Marie Lu: Prodigy - Született tehetség
Igazából nemrég fejeztem be és még mindig nem igazán tértem magamhoz… Amint túlteszem magamat a sokkon és nem kezdenek el potyogni a könnyeim, ha a regényre gondolok megírom róla a véleményemet. (Az első részről írt, itt olvasható: Legenda.)

Ottolina
11. Egy könyv, ami boldoggá tett

A Puszirablók abszolút boldoggá tettek! Sőt Ottolina és Mr. Munroe is!

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit az idén láttál

Általában nem tesznek boldoggá a filmes adaptációk… néha elszippantják a maradék életkedvemet is. Viszont én imádom a Gerard Butleres Utóirat: Szeretlek filmet, amit a könyv kapcsán újranéztem. Nem új, nem először láttam, de megbízhatóan imádható! :D

13. Kedvenc értékelés, amit az idén írtál

Igyekszem mindegyiket olyanra írni, hogy a legjobb legyen. Nem tudok választani kedvencet, mert én egyformán szerettem mindet megírni, mindegyikhez képeket válogatni és szerkesztgetni őket.

14. A legszebb könyv, amire idén szert tettél


Szoros a mezőny, ugyanis kifejezetten szeretem a szép könyveket, a csodás borítókat, ezáltal ritkán szerzek be ronda vagy egyszerű kinézetű könyvet (yepp, cover-sznob vagyok, tudom...).
Jelenleg azt mondanám, hogy a Champion - Bajnok a legszépségesebb borítójú kiadványom, de ha nem tenném mellé a Gombnyomásra 3., a The Night Circus és a Füst és csont leánya könyveket, akkor hamukálnék. Mindannyian csodaszépek!

15. Mely könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Jelenleg 89 könyv van a várólistámon, ami mellé a rengeteg könyvtári random könyv is betársul, illetve a kihívásokra tervezett könyvek…  Nem tudom, mit mondhatnék…

Tervben van például: Romok, Trónok harca, Füst és csont leánya, Champion – Bajnok, A Szent Johanna gimi 8. – Örökké, Hex Hall, Így neveld a sárkányodat (angolul)…

…és most csak rálestem a polcomra…

16. Kiket jelölsz?

@Macsii molyt jelölném (The book world blog)
Illetve a tag szó nélkül rabolható/vihető, ahogy jobban esik!

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖

1 megjegyzés: