2015. július 13., hétfő



Dan Wells: Fragments - Töredékek (Részlegesek 2.)

   

„Szerinted mi lesz ennek a vége?
Ti megöltök minket, mi megölünk titeket, és aztán nem marad senki?”


Fülszöveg:
Kira Walker megtalálta az RM vírus gyógymódját, de az emberek és a Részlegesek túléléséért vívott küzdelem még csak a kezdeténél tart. East Meadow-t elhagyván Kira kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy kicsoda is ő valójában. Nem lehet véletlen egybeesés, hogy az RM gyógymódja maguknak a Részlegeseknek a vérében található – ez nyilván valami nagyobb terv része, amelyben Kirának is szerepet szántak, és amely mindkét fajt megmenthetné. Kirához útja során többen csatlakoznak, köztük Samm, a Részleges is. De vajon megbízhat-e bennük? Ezalatt Long Islanden az emberiség utolsó képviselői felkészülnek a Részlegesek elleni háborúra, és Marcus tudja, az egyetlen reményük, hogy kitartsanak Kira visszatéréséig. Ám a lány útja hosszadalmas a posztapokaliptikus Amerika pusztaságán keresztül, és közben mindkettejük számára fokozatosan kiderül, hogy legnagyobb ellenségük létezéséről eddig nem is tudtak. A lélegzetelállító Részlegesek trilógia második része az emberiség utolsó előtti órájának krónikája. Utazás az ismeretlenbe, amely során fel kell fedeznünk hogyan élhetjük túl – és ami még fontosabb, hogy mi indokolná megmaradásunkat a Földön.

Könyv információk:

Eredeti mű: Dan Wells: Fragments
Eredeti megjelenés éve: 2013
Fumax, Budapest, 2013
524 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639861565 · Fordította: Bayer Antal
A sorozat részei:



Szerintem:
Visszavonom az előző posztban tett kijelentésemet, miszerint nem kötött le annyira, mint Dan Wells sorozat gyilkosos sorozata… Elképesztő, hogy ez a férfi mennyire tud írni és milyen történeteket képes kieszelni!

Tulajdonképpen egy bő nappal olvasás után még mindig az államat keresgélem valamerre, ugyanis elvesztettem valahol Manhattan-Denver között! Rengeteg utazás, némi rémálom alapanyag (őrkutyák… brr…), egy kis árulás és nyomozás – ezekből tevődött össze ez az immár két szálon futó sztori. Marcus (a nyúl) óvatosan, bár néha felbátorodva nyomoz és kutat, amíg Kira a nyakába kapja a kihalt világot és nekiindul! IMÁDTAM!

Nem mondom, hogy összeálltak a dolgok – előfordult, hogy csak kapkodtam a fejemet az események olvastán, ugyanakkor annyira izgalmas és mozgalmas az egész sztori, hogy száz oldalak repülnek el egy pillanat alatt.

Igényli a történet a folytatást és én is igénylem, na de még mennyire, hogy igénylem!

Az én kedvenceim: Samm. Kira. (Még picit talán Heron is!)

Értékelés: 4,5

Bővebben (röpke spoiler-veszély!)
Afa Demoux

Jaj, ez a kattant. Haláli fazon, az ilyet szerencsére CSAK kitalálni lehet! Igazából ingadozom a „kedvelem” és az „agyamra ment” között, mert akadtak pillanatok, amikor már nagyon idegesített…

Mindazonáltal ez a fickó egy igazi túlélő! Nem semmi, amit a vadonban kitalált magának és igazából azon csodálkoznék, ha valaki tizenpár egyedül töltött év után egy cseppet sem csavarodott volna be.

A Tröszt

Akiket eddig megismertem a Trösztből, mind kicsit kattant, kicsit elborult figura. Mindenestre nagyon izgalmas, ahogyan Kira mind többet és többet derít ki a Tröszt tagjairól, munkájukról, illetve kapcsolataikról!

Imádtam azokat a részeket, amikor valami felbukkant róluk, de még jobbak voltak azok, amikor ők maguk kerültek elő! Akadnak köztük enyhén becsavarodottak és nagyon elborultak – de összességében meg tudom érteni némelyiküket (pl. Vale-t). Valamit valamiért. Az a baj, hogy ezt az egész Vészterv dolgot már végzetesen túlbonyolították szerintem – komolyan csak kapkodtam a fejem és lapozgattam ide-oda, hogy akkor most mégis mi vagy ki vagy miért és hogyan.


Genetikai módosítások

Őszintén szólva, nem igazán támogatom ezt az egész terhes nő pocakjában lakó apróságba genetikailag belenyúlós dolgot, amennyiben szemszínt, hajszínt, erőt, szuperlátást vagy bármit hasonlót bolygatnak meg.
A sorozat nem először utalt arra, hogy genetikailag módosítják az emberek DNS-ét, sőt arra sem egyszer célzott, hogy mindezt még meg sem született bébiken IS végrehajtják!

Azért elgondolkodtam rajta, hogy vajon nem-e érett meg ez a civilizáció a pusztulásra… Nem egy sci-fiben mutálják az emberek a saját DNSüket az erő fokozása, jobb látás, mittoménmi érdekében, de hogy egy szerencsétlen pocaklakót zargassanak ilyesmikkel. Furcsa nekem ez az egész szál.

Filmajánló*

Amennyiben érdekel egy embereket robotokkal helyettesítő, szívhez szóló film, akkor ajánlom, hogy nézd meg az A.I. - Mesterséges értelem /A.I. Artificial Intelligence – IMDb, Port.hu/ című filmet!

Figyelmeztetés: sírós!
*(Nekem ez a film jutott eszembe a könyvről, 
de persze nem ugyanaz a sztorija.) 
Idézetek:
– Maga ember? – kérdezte.
– Valamikor az voltam.
– És most micsoda?
– Bűnös – válaszolta Trimble.

- Te lázadó vagy, Kira Walker. Még akkor is, amikor nincs mi ellen lázadni.
Kira viszonozta a mosolyt.
- Talán így vagyok összerakva. Léteznek lázadó modellek a Részlegesek között?
- Mi robbantottuk ki a Részleges Háborút - válaszolta Samm egyszerűen. - A lázadás a legemberibb tulajdonságunk.

– Ezért jöttem vissza – bólintott Samm.
– Megmenteni a világot?
– Én azt sem tudnám, hol kezdjem – mondta Samm. Arcára maszkot húzott az árnyék. – Azért jöttem vissza, hogy segítsek neked. Te vagy az egyetlen, aki képes megmenteni a világot.
Kira szorosabbra húzta a nyakán és a vállán a takarót. Néha a bizalom a legijesztőbb dolog a világon.

☣☣☣☣☣
Képgyűjtemény a Pinteresten: Könyvek - Dan Wells.
Különböző Partials Sequence series #2 kiadások borítói a GoodReads-en!
☣☣☣☣☣

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése