2015. január 29., csütörtök



Art Spiegelman: A teljes Maus



„– Ez egy fontos könyv. Azokat is érdekelni fogja, akik nem olvasnak ilyen történeteket.
– Igen. Én sosem olvasok képregényeket, de még engem is érdekel.
– Téged persze hogy érdekel! Ez a te történeted!
– Igen. Kívülről fújom a saját történetemet, és mégis érdekel!”


Fülszöveg:
A mai amerikai valóságnak elengedhetetlen kelléke a képregény. És már ennek a műfajnak is vannak klasszikusai. Az egyiket épp a kezében tartja az olvasó. Art Spiegelman „nagyja” a képregénynek, a Mausszal Pulitzer-díjat is nyert, nem véletlenül. Komoly bátorságra és nagy tehetségre volt szükség ahhoz, hogy valaki Auschwitz borzalmait képregényre vigye, ráadásul úgy, hogy nemhogy nem sért kegyeletet, de még örök emléket is állít holtaknak és túlélőknek, mely utóbbiak sok bosszantó, elviselhetetlennek érzett tulajdonsága, lelki torzulása a tények ismeretében egyszeriben kedves, bocsánatos rigolyává szelídül.

Art Spiegelman a New Yorker munkatársa, az avantgárd Raw magazin alapító tagja. Rajzait és metszeteit múzeumokban és galériákban állították ki Amerika szerte és külföldön egyaránt. A művész New Yorkban él.



Eredeti mű: Art Spiegelman: The Complete Maus
Ulpius-ház, Budapest, 2005
296 oldal · ISBN: 9789632542331 · Fordította: Feig András

Szerintem:
EZ miért nem kötelező olvasmány még?

Nagyon jól megrajzolt, tényleg megrendítő történet, ami a legkérgesebb szívű, történelmet nem kedvelő olvasó szívét is megdobogtatja. Tudom, hogy ez a történet tényleg megtörtént, mégis sikerült elvonatkoztatva és - kicsit morbidan hangzik ugyan -, de élvezettel elolvasnom ezt a művet. Értékeltem volna akkor is, amikor a II. világháborúról tanultunk…

Nagyon bejött az, hogy a történet egyszerre halad a jelenben és a múltban is. Érdekes az állatos koncepció, persze egyből megértettem azt is, hogy a nemzetiségeket különíti el (ezek után ENYHÉN sokkoltak az egér-macska kölkök a vége felé). A Mickey Mouse - zsidó egér párhuzam jó kiindulópont, értem, hogy miért fogta meg Art Spiegelmant…

Szóval röviden: IMÁDOM ezeket a rajzokat. Rajzolt egérnek ki gondolta, hogy ennyi arckifejezése lehet? Én nem.


„Ha élni akarsz, nem árt, ha kedves vagy.”


A jelen szál viccesebb, hiszen ott már csupán a Holokauszt árnyéka van jelen, ugyanakkor a fiatal Vladek a kedvencem a történetben. Buta dolog olyasvalakiért és a szerelméért szurkolni, akikről tudom, hogy túlélők. Ez a történet még így is rátelepedik az emberre.

Értékelés: 5
 

Morfondírozások:
Karakterek

A történet arról szól, hogy Art lejegyzeteli, majd felveszi kazettára, ahogyan az édesapja elmeséli neki a saját II. világháborús, holokausztos történetét. Ezeket dolgozza fel és át képregénnyé.

Vladek a múltban egy okos és furfangos férfi, akiről őszintén hiszem, hogy a jég hátán megélt volna és tuti rásózta volna az eszkimókra a jégszekrényeket is. Fantasztikus! Ellenben az idős Vladekkel, aki egy önző, bolondos, morgós öregember. Én mindkettőt szeretem, bár a fiatalabbat jobban csodáltam. Az idősnek viszont felvidítottak a szokásai és egynémely tette.

Art nem szépítette meg se magát, se az apját, se senkit. Finom iróniával és nagy-nagy szeretettel figurázta ki a szeretteit, ismerőseit. Nagybetűs MŰVÉSZ – bár tényleg rémes témát dolgozott fel, de akár bukhatott is volna egy nagyot ezzel a képregénnyel…


„Apa épp olyan, mint a zsugori öreg zsidóról rajzolt rasszista karikatúra.”


Én meg a történelem

Annyira nem vagyok oda a történelmi regényekért, pláne nem a Holokausztot feldolgozókért. A zongorista (port.hu) kötelező iskolai megnézendő volt (– a suli évente kibérelte a mozit és rémes történelmi filmeket nyomtak le a torkunkon -), de nagyon vártam Adrien Brody miatt. Egyszer láttam, rengetegszer meghallgattam a filmzenéjét, de nyomott hagyott bennem. Ugyanígy vagyok még a Sorstalansággal (port.hu) – imádom a filmzenét, de a film elég volt egyszer.

Ebben a témában nehéz nem megterhelő, megrendítő és / vagy hatásvadász művet létrehozni. Ráadásul már gimnáziumban úgy éreztem, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a történelem ezen szegletének: évente zsidó-üldöztetéses filmnézés a helyi moziban, osztálykirándulások a témával foglakozó múzeumokba, mindenféle vetítések, megemlékezések... könyvek, filmek, felolvasó-estek… A holokauszt-sztorik rengeteg családnál szomorú esti mesék voltak, de már nincs, aki mesélje őket.

A ma (még) élők mumusa ’56. volt, az én történelmi esti meséim is arról szóltak. A nagyim a II. világháború szemelvényeken nőtt fel, nekem egy másik év borzalmait mesélte el újra és újra az évek során. Mindkettő távol áll tőlem és remélem, sosem kell az unokáimnak ilyesmiket regélnem…

Azt hiszem, hogy minden ember máskorra érik meg annyira lelkileg, hogy akár képregény formában, akár könyvben, akár naplóban vagy akár filmen nekiáll magának feldolgozni ezeket a műveket. Ma már sajnálom, hogy elvadítottak ettől az iskolában… Túl nagy teret engedtek a WWII-nek és Hitletnek nálunk úgy érzem.

A MAUS csodálatos remekmű, még beiktatom magamnak A könyvtolvajt könyvben, majd filmen kíváncsiságból. Utána megint pihentetem a kapcsolatomat ezzel a témakörrel pár évig.

Idézetek:
– Ja, ami Vladek gyufáit illeti … a dolog eszelősebb, mint hinnéd… Mivel a gázdíj benne van a bérben, az egyik láng egész nap ég, így spórol a gyufával.
– Ha nem lenne olyan szánalmas, még vicces is lehetne.

– Miért húzol, Vladek? Hagyj magamra! Én már nem akarok élni!
– Nem, drágám! Meghalni könnyű… de neked küzdened kell az életért! Az utolsó pillanatig együtt kell küzdenünk! Szükségem van rád! És meglátod, hogy együtt túl is fogjuk élni.

Mindig ezt mondtam neki.

– Mit csinálnak ott – lövészárkokat ásnak, hátha támadnak az oroszok?
– Lövészárkokat – hah! Azok tömegsírok! Most töltik meg… Májustól egész nyáron folyt. Annyi zsidót hoztak Magyarországról – nem győzték a kemencék, ezért ásták azokat a hamvasztógödröket.
    Azok a gödrök akkorák voltak, mint itt a Pines Hotel úszómedencéje. És egyre jöttek a magyarokkal a szerelvények. És akik meghaltak a gázkamrákban, még mielőtt belökték őket ezekbe a sírokba… azok voltak a szerencsések. A többieknek élve kellett beleugraniuk a gödrökbe… Az ott dolgozó rabok benzinnel öntötték le az élőket és a holtakat. És az égő testekből kifolyó zsírt fellapátolták és visszalocsolták, hogy mindenki jobban égjen.


☠ ☠ ☠ ☠ ☠
A képek a MAUS Pinterest táblámról származnak.
Különböző kiadások borítói a GoodReads-en!

☠ ☠ ☠ ☠ ☠

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése