2014. október 31., péntek



C. S. Lewis: A Hajnalvándor útja (Narnia Krónikái 5.)



„Egy elhagyatott, holdfényes völgyben zokogó életerős sárkányt mint látványt és hangot nehéz elképzelni.”


Fülszöveg:
A Narnia Krónikája a Jó és Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár a lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű.
 Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Kalandos utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban. Kiadónk sorozatban jelenteti meg a rajzokkal illusztrált hét kötetet. Sorozat ez, melyben minden mű önmagában is teljes egész, önállóan is lenyűgöző olvasmány. Tarts velünk az ismeretlenbe!

A NARNIA KRÓNIKÁINAK ÖTÖDIK KÖTETE:
Narnia… ahol a sárkány felébred mély álmából… ahol a csillagok a földön járnak… ahol bármi megtörténhet. A királyt és váratlan útitársait ismeretlen tájak s vizek felé viszi a végzetük. Egyre távolabbra sodródnak az idegen tengereken. Hamarosan rádöbbennek, küldetésük nehezebb, mint gondolták, s a világ vége csupán kezdete valaminek.

Könyv információk:

Utazás a tengeri cirkálón címmel is megjelent.

Eredeti mű: C. S. Lewis: The Chronicles of Narnia – The Voyage of the Dawn Treader / Eredeti megjelenés éve: 1952

M&C, Budapest, 2006 / 318 oldal · ISBN: 9637342567 ·
Fordította: Liszkay Szilvia ·
Illusztrálta: Pauline Baynes

NARNIA KRÓNIKÁI – sorozat

3. A ló és kis gazdája
4. Caspian herceg

(befejezett sorozat)
Szerintem:
 

Büszkén jelentem, hogy már csak 1 db M&C kiadós Narnia részem hiányzik, az utolsó (A végső ütközet) természetesen. Az első négyet réges-régen díszcsomagba megkaptam és hosszú évek teltek el, míg eljutottam addig, hogy ezt és a 6. kötetet megleljem. Mindenesetre szép lassan újraolvasom a régebbi részeket is, de a Narnia-blogbejegyzések rendhagyó módon az 5. kötettel kezdődnek.

A borító csodaszép, a sorozat kötetei közül ezé a kedvencem. Szerencsére a legszebb borítósorozatot vette át a magyar! A szépségéből nem von le, de olvasás közben rádöbben az Olvasó, hogy ez nem a Hajnalvándor a borítón…

Könnyed, olvasmányos és érdekes történet. Imádom az illusztrált köteteket, Pauline Baynes Narnia illusztrációit különösen szeretem! Alapvetően humoros és kalandos a történet, de a végét megkönnyezi az ember… Olvasás közben volt némi Kis herceges utánérzésem, hiszen különféle tájak sokféle népeivel találkozunk a hajóúton. Nálam ez csak megdobta a sztorit, mert szeretem Antoine de Saint-Exupéry klasszikusát.

Kedvenc szereplő: Coriakin

Ettől eltekintve egyedi, önálló kötetként is megállja a helyét, nem szükséges hozzá a többi könyv ismerete. (Azért én mégis ajánlom mindet, mert nagyon jó kis világot talált ki C. S. Lewis! Kár lenne kihagyni, ha szereted a mesés fantasykat!)

Értékelés: 5
Bővebben:
Mivel az egyik molyos ismerősöm (@Aerien) már 7 hónapja a kötet megszerzésekor is írta, hogy ez a kedvenc része és akkor is megismételte ezt a kijelentést, amikor pár napja nekiálltam olvasni a kötetet, így nem kis súly nehezedett a könyv vállára – ha szabad ezzel a képzavarral élnem. Szerencsére nincs mibe belekötnöm, ez a könyv tényleg JÓ csupa nagybetűvel! Na de miről szólt?

Szóval Lucy, Edmund és Eustace (aki az unokatestvérük) bezuhan a történet közepébe az Olvasóval együtt. Caspian felderítő akciója már tart egy ideje, el is meséli az újonnan betoppanóknak, hogy mikor és miért indultak el a hajóútra!

A hajóút nem egyszer, ha a nyakunkba szakad egy Eustace féle rokon (vagy barát vagy bárki), akit átlag félnaponta át akarunk hajítani a hajókorláton. Ez személyes vélemény, C. S. Lewis szereplői nem terveztek ilyet, de csak mert nem olvasták a kissrác „naplóját”. Tovább bonyolítják a kalandot az éhezés-szomjúság, a viharok, a sötétség és az emberkereskedők. Meg a félelem a világ végétől… De nagyon előreugrottam.

Merre járt a Hajnalvándor? Megjárta az emberkereskedőket és a sárkány szigetét. Találkozott álom valóra váltós és bármit arannyá változtató szigetekkel. Az én személyes kedvencem a Gyügyük szigete volt, kedvenc karakterem pedig az itt felbukkanó varázsló volt! Akadt még nyugdíjas csillag sziget rajta három alvó bozonttal.

Összevisszának tűnhet, de aki olvasott már C. S. Lewistól tudja, hogy elég furcsa ötletekben nála nincs hiány. A végére egészen megkedveltem azt az utálatos Eustacet is, pedig ritkán változtatom meg az első ítéletemet!

Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja (2010) – mozifilm

Mindenképpen meg fogom nézni, mert imádtam a történetet! Tisztában vagyok vele, hogy mennyire eltérnek a könyvektől a Narnia filmek, de a hangulatot teljesen át tudják adni. Eddig 2 Narnia történetet filmesítettek meg. A második könyvet - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (IMDb) és a negyedik könyvet – Caspian herceg (IMDb). Olvastam, láttam és tetszettek.

Tényleg nem tökéletes adaptációk, de egész jó a casting is és a vizuális effektek is bejöttek. Persze érződik rajtuk a hollywoodi cukormáz, főleg a Caspianos szerelmi szálban, ami nem igazán jött be.

A film előzetese:
Idézetek:

– Ezek szerint – mondta Caspian – ti hárman gömbölyű világból jöttök? Ezt még soha nem mondtátok! Ó, de kár! Tudjátok, kedvenc narniai tündérmeséim gömbvilágokról szólnak. De mindig azt kívántam, bár léteznének, mindig szerettem volna ott élni. Ó, bármit megadnék, ha… Vajon miért mindig ti jöttök át hozzánk? Mi miért nem mehetünk hozzátok? Bár átjuthatnék! Mennyire izgalmas lehet egy hatalmas labdán élni! Jártatok azokon a részeken is, ahol az emberek fejjel lefelé mászkálnak?


Legtöbben tudnánk, mit találhatunk egy sárkány odújában, de mint már említettem, Eustace csupa haszontalan könyvet olvasott. Azokban csak úgy hemzsegtek az exportok és importok, a kormányok és az öntözőberendezések, de sárkányokban eléggé szűkölködtek.


– Mindkettőnek igaza van! Mindkettőnek igaza van! – kiáltoztak a Gyügyük. – Micsoda eszes páros! Mindig igazuk van! Nem is mondhatták volna jobban!
– De hát én pont az ellenkezőjét állítom annak, amit ő! – Lucy türelmetlenül dobbantott.
– Ahogy mondod, kislány, ahogy mondod! – zengték az egylábúak. – Az ellenkezője, az az igazi! Csak így tovább! Csak így tovább!
– Mindjárt megbolondulok – sóhajtotta Lucy, és feladta.

♛♛♛♛♛

A képek a Narnia stories Pinterest táblámról származnak.
Különböző kiadások borítói a GoodReads-en!

♛♛♛♛♛

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése