2014. július 24., csütörtök



Maggie Stiefvater: Linger - Várunk (Mercy Falls farkasai trilógia 2.)



„Amikor farkas vagyok, csak arra tudok gondolni, hogy a többi farkassal legyek. Nem gondolok a jövőre vagy a múltra, vagy hogy ki voltam. Ez nem számít. Csak a pillanat számít, és a többi farkassal lenni, csak kiélezett érzékek gömbjének lenni. Nincsenek határidők. Nincsenek elvárások. Csodálatos. A legjobb kábítószer a világon.”

- Cole Saint Clair

Az első részről ITT írtam.
Fülszöveg:

A szemük, emberi szem farkaskoponyában, a vízre emlékeztet: mint a víz tiszta kéksége, úgy tükrözi a tavaszi eget, az esőben habzó patak barnáját, a nyári tó zöldjét, amikor az algák virágozni kezdenek, a hótól elfojtott folyó szürkéjét. Akkoriban csak Sam sárga szeme figyelt engem az esőáztatta nyírfák közül, de most az egész falka tekintetének súlya rám nehezedik. A tudott dolgok súlya, a kimondatlanoké.

Eredeti mű: Maggie Stiefvater: Linger / Eredeti megjelenés éve: 2010
Könyvmolyképző, Szeged, 2010 / 360 oldal · ISBN: 9789632452647 · Fordította: Gazdag Tímea


Szerintem:

Várunk… találó cím, mert már a láz szóba kerülése után vártam valamire… a tavasz miatt is várakoztam… Isabel, Cole, Grace szülei - sokaktól vártam valamit…

Tetszett a több nézőpont, a borító és az is, hogy nem csupán Sam & Grace lassú, tökéletes szerelmében élvezkedünk, hanem van némi cselekmény is. Nem sok, hiszen egy sehonnai kisvárosban vagyunk, amit egy nagyobbacska erdőség határol, de legalább felkavarták az állóvizet.

Továbbra is csak 4 csillag. Még nem az igazi, de jobb, mint az első rész volt.

Utálom Cole-t, mert volt egy időszakom, amikor olyan voltam, mint ő. Persze hozzátenném, hogy sosem voltam drogos rockzenész!


Értékelés: 4  


SPOILERES sopánkodás a kapcsolatokról:

Grace Brisbane
Az első részben Sam és Grace nézőpontjai váltakoztak, most hozzájuk csapódott Cole és Isabel is! Vavyan Fable könyvei által megszoktam, hogy nem csupán egy szemszögből követem a történetet, szóval jóleső nosztalgiával olvasgattam a könyvet.

Mondhatnám, hogy aranyos ez a szülők arcába vagdosott örök elköteleződés Sam felé Grace részéről, illetve igaza van - nem időben állnak neki szülőknek lenni, nem jókor jut eszükbe, hogy Grace a lányuk és felelősséggel tartoznak iránta. A csajszi tulajdonképpen felnevelte magát, amikor szólnak neki, hogy csalódtak benne és megbüntetik, mert nem az a szétmisztifikált lény, akit távolról imádnak. Aki főz, mos, takarít, bevásárol, etc. nekik – a szülőknek! Nem vették észre, hogy igényelte volna a közelségüket, most már késő... Viszont Grace sem az a hisztis pi…, aki dührohamokkal traktálja a szüleit. Sokkal inkább vártam, hogy leül velük és kézen fogva őket végigvezeti a saját nézőpontján, esetleg mesél nekik a farkasokról.

Isabel az első részben egy csivavás szépségkirálynő volt a szememben, akit a testvérével történtek ellenére utáltam. Ebben a részben megszerettem a stílusát! Most éppen Cole-t utáltam, nem őt.
Cole St. Clair

Cole… nem tolerálom a drogosokat, azokat sem, akik mindenképpen menekülni akarnak az életük elől. Bár ez utóbbi inkább irigység, hiszen nekem anno nem sikerült elszöknöm… Mindenesetre szánalmasnak találtam a vergődését, mégis érdekes a gyerek. Tetszenek Isabel-lel. Egyrészt szeretném, ha egymásra találnának – a két elcseszett puzzle-darabka, akikről nem tudni, hogy milyen képből hiányoznak. Másrészt kettejük kapcsolatáról az olyan szerelmesek jutnak eszembe, akik nem csak a bárgyún egymásra bámulásig jutnak el egy kapcsolatban, hanem egymás legjobb barátai is lehetnek, a megszokott legjobb barátos hülyülésekkel, kötözködésekkel, szurkálódásokkal együtt.

Mire idáig eljutottam kettejük kapcsán, elkezdtem élvezni Cole karakterét is.

A könyv utolsó pár fejezete borzasztó, azt hittem, hogy megszakad a szívem. Grace haldoklása, Sam elveszettsége… már megbántam, hogy örültem a folytatásnak. Maggie Stiefvater mégis bár békén hagyta volna a Mercy Falls-ban élőket! Jövő héten nekiesek az utolsó résznek, ami Sam & Grace körül forog, aztán…. aztán nem tudom mi lesz… Annyira szeretném, ha lenne egy szép happy end-jük!

Idézetek:

Volt egyszer egy lány, akit Grace Brisbane-nek hívtak. Semmi különös nem volt benne, kivéve, hogy jól értett a számokhoz, nagyon jól hazudott, és könyvek lapjai között talált otthonra. Szerette a farkasokat a háza mögött, de egyet közülök mindennél jobban szeretett.
És ez a farkas viszontszerette őt. Olyan erősen szerette viszont, hogy még azok a dolgok is küönlegessé váltak benne, amelyek nem voltak különlegesek: ahogy a fogához kocogtatta a ceruzáját, a hamis dalok, amelyeket a zuhany alatt énekelt, és hogy amikor megcsókolta a farkasát, az tudta, hogy örökre szól.


Egy idő után az éjjeliszekrény felé nyúltam, ahol egy szakadozott fedelű könyv hevert a rádiós óra mellett. Nem tudtam elképzelni, hogy valaki annyiszor elolvasson egy könyvet, hogy így nézzen ki. Úgy festett, mint amin áthajtott egy iskolabusz, miután valaki fürdőzni vitte. A borító szerint verseskötet volt, Rainer Maria Rilkétől, kétnyelvű kötet. Nem hangzott lebilincselően, és a költészetet általában a pokol alsóbb köreire száműztem, de nem volt mást csinálni, így felemeltem és kinyitottam.


- (…) Mondj valamit, amit még sosem mondtál el senkinek!
Egy pillanatra elgondolkodtam.
– A teknősöknek van a világon a második legnagyobb agyuk az állatok közül.
Csak egy másodpercbe telt, míg felfogta.
– Nem igaz.
– Tudom. Ezért is nem mondtam még el senkinek.

Van egy japán legenda, ami szerint ha hajtogatsz ezer papírdarut, kívánhatsz valamit.


♪ ♪ ♪ ♪ ♪
A képek a „Könyv - Mercy Falls farkasai” pinterest táblámról származnak, ott többet megtudhatsz róluk és további képek várnak.

♪ ♪ ♪ ♪ ♪

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése